NB I

Gera Zoltánt idézte gólörömével a Haladás fiatalja – VIDEÓ

Rácz Barnabás szaltóval ünnepelte fantasztikus találatát.

A tavaszi szezon első hazai mérkőzését biztosan nyerte a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A Vasas ellen a szombathelyiek 21 éves középpályása, Rácz Barnabás jól játszott, és nagyszerű találatával oroszlánrészt vállalt a fontos győzelemben.

– A háromgólos győzelem ellenére nagyon nehéz, kiélezett csatát vívtunk a Vasassal. Irányítottuk a játékot és megérdemelten szereztünk vezetést, annak ellenére, hogy az első játékrészben igazán nagy helyzetek egyik oldalon sem adódtak. Szerencsére a második félidő első felében még tudtunk két gót rúgni, hosszú idő után pedig ismét betaláltam – kezdte a klubhonlapnak Rácz Barnabás.

– A Vasas tizenhatosának előterében agresszíven letámadtuk az ellenfelet, ennek eredményeként megszereztük a labdát. Kovács Lóránttól kaptam az átadást, majd a kaputól húsz méterre lefordultam a védőről és kilőttem a bal sarkot – elevenítette fel gólját a Haladás középpályása, aki a találata után tornászokat megszégyenítő szaltóval rukkolt elő, amelyet korábban a fénykorában lévő Gera Zoltántól láthattunk utoljára.

– Tornaedző szüleimtől még kisgyerekként tanultam meg szaltózni. Mivel már régen szereztem gólt az NB I-ben, elhatároztam, ha ismét eredményes leszek, akkor következhet a mutatvány. Szerencsére hazai közönség előtt sikerült bemutatnom a szaltót. A nagy hideg ellenére is sok szurkoló kijött a meccsre, örülök, hogy nem okoztunk csalódást. Igazából csak a harmadik találat után éreztem azt, hogy megvan a mérkőzés. Az ellenfél a biztos vezetésünk után ugyan beszorított minket, ekkor már szép kontrákat vezettünk, egy kis szerencsével a hosszabbításban mégegszer betalálhattam volna, de Kamenár kiszedte a jobb felsőbe tartó lövésemet – tette hozzá Rácz Barnabás.

Olvasói sztorik