NB I

Gazdag a rangadóról: Aligha a szép fociról szól majd…

A kispestiek felkészítését a zord időjárás nem könnyítette meg, de a Honvéd fiatalja bízik abban, hogy szombaton nagy gond már nem lesz a talajjal.

A bajnoki címvédő Budapest Honvéd az első tavaszi fordulóban fordulatos mérkőzésen szenvedett 5-2-es vereséget az aranyéremre pályázó, éllovas Ferencváros otthonában. A kispestiek sokáig nem búslakodhattak, hiszen újabb rangadó vár rájuk: szombaton este (kezdés: 19:30) ismét egy bajnokaspiránssal csapnak össze, a Bozsik Stadionba a Videoton FC látogat. A találkozó előtt a Budapest Honvéd játékosát, Gazdag Dánielt kérdezte a Rangadó.hu.

– Sajnos igaz, hogy az első tavaszi bajnoki mérkőzésünkön vereséget szenvedtünk a Fraditól, de a labdarúgás ilyen, megyünk tovább és már csak előretekintünk. Az öltözőben nem lett rosszabb a légkör, a hangulat továbbra is pozitív, és harcolunk a céljainkért. A vereség után másnap kielemeztük a Ferencváros elleni mérkőzésünket, aztán máris készültünk a hétközi két összecsapásunkra.

Gazdag Dánielék szombaton a Videoton ellen javíthatnak Fotó: honvedfc.hu

– Amiből aztán csupán egy lett, hiszen szerdán elmaradt a Siófok elleni kupameccsük…
– Így igaz, sajnáltam, hogy az időjárási körülmények nem tették lehetővé, hogy lejátsszuk a találkozót. Ennek persze van előnye és hátránya is. Így egy kicsivel több időnk maradt a pihenésre, illetve arra, hogy felkészüljünk a Videotonból. Jövő héten viszont ismét kettő tétmérkőzésünk lesz, hiszen szerdán pótoljuk a kupameccset, hétvégén pedig újabb bajnoki vár ránk, szóval fontos, hogy a regenerálódásra kellőképpen odafigyeljünk.

– Hiába léptünk a meteorológiai tavaszba, az időjárás az elmúlt napokban nem volt kegyes a csapatokhoz. A hétközi, sarkvidéki hideg az önök felkészülését hátráltatta bármiben is?
– A felkészülést valamelyest megnehezítette a zord időjárás, az edzéseink kivitelezését illetően változtatásokra kényszerültünk. Leginkább labda nélkül tudtunk készülni a héten, mert a pályák nagyon le voltak fagyva, csak csúszkáltunk rajta, de természetesen bizakodunk, hogy szombatra már jobb és megfelelő állapotban lesz.

– A fontos hétvégi rangadón első tavaszi pontjaikat szerezhetik meg. Milyen reményekkel vágnak neki a találkozónak?
– Tudjuk, hogy a Videoton FC az NB I egyik legjobb csapata, nagyon erős a keretük, tiszteljük őket, ennek ellenére még véletlenül sem feltett kézzel megyünk ki a pályára. A májusi bajnoki döntőről nagyon szép emlékeink vannak, hiszen akkor meg tudtuk őket verni, hasonló mentalitással és reményekkel lépünk pályára szombaton is. Könnyen elképzelhető, hogy ez a találkozó – a pálya minősége miatt – nem a szép fociról szól, ám harcolva, nagyot küzdve szeretnénk itthon tartani a három pontot.

– Szurkolóikra az elmúlt két mérkőzésen a mínuszok ellenére sem lehetett panasz…
– Igen, éppen ezért a szombati mérkőzésen újfent nagyon számítunk a drukkereinkre, akiknek hatalmas köszönet jár azért, hogy előbb Siófokra, majd legutóbb a Groupama Arénába is a zord időjárás dacára ilyen szép számmal elkísértek minket. Tudjuk, az ultráink, a lelkes drukkereink szombaton is mögöttünk állnak majd.

A kispesti ultrák eddig mindkét idegenbeli mérkőzésen kitettek magukért Fotó: honvedfc.hu

– Úgy tűnik, bár az ún. fiatal-szabálynak már nem kedvezményezettje, sőt, edzőváltás is történt télen a kispesti kispadon, ám mindezek ellenére továbbra is biztos pontnak számít a Honvéd-kezdőben. Érzi Supka Attila bizalmát?
– Személy szerint nagyon kellemesen csalódtam a mesterben, aki télen vette át a csapat irányítását, egy kiváló szakembert ismertem meg személyében. Szakmailag nagyon felkészült, minden kis apró részletre odafigyel. A mester érkezésével a középpályán megváltozott a játékrendszerünk, a merítési lehetőség viszont rendkívül bő. Szóval nagyon is igaz, hogy hatalmas a tolongás, nagy harc folyik a posztokért, így a kezdőbe kerülésért. Úgy tűnik, számít rám a mester, hiszen mindkét tétmérkőzésünket végigjátszottam. A játék is jól ment, a teljesítményemmel nem volt gond, de szeretnék még ennél is jobb formát mutatni, első ízben szombaton, a Videoton FC ellen.

Olvasói sztorik