NB I

Nagy Dominik, Huszti, Fradi, Vidi – holnap kezdődik az NB I-es tavasz

A listavezető a címvédőt fogadja.

A listavezető Ferencváros és a címvédő Budapest Honvéd összecsapása lesz a csúcspont az NB I tavaszi szezonjának szombati nyitányán, a 20. forduló rangadója 19.30 órakor kezdődik.

A két csapatnál nem volt nagy a játékosmozgás a holtszezonban, igaz, a zöld-fehérek ghánai légiósa, Joseph Paintsil állandó témát szolgáltatott a médiának azzal, hogy csak hosszas huzavona után tért vissza Thomas Doll együtteséhez. A kerethez szintén csatlakozott, vagyis visszatért Nagy Dominik, a válogatott középpályás rövid lengyelországi légióskodás után lett újra a fővárosiak játékosa.

A Honvéd a Ferencvárossal ellentétben már tétmérkőzéssel a lábában érkezik a Groupama Arénába: a kispestiek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán, szerdán 2-0-s vezetésről, két hajrában kapott góllal 2-2-es döntetlent játszottak a másodosztályú Siófok vendégeként.

Fotó: FradiMédia

A Ferencváros mögött három pont lemaradással második Videoton a tavaly meglepetésre bronzérmes, idén azon minden bizonnyal a kiesés ellen harcoló Vasast látja vendégül. A fehérvári klub az átigazolási szezonban az elmúlt évek egyik legváratlanabb szerződését jelentette be azzal, hogy megszerezte a 34 éves Huszti Szabolcsot: az 51-szeres válogatott futballista 13 év légiósélet után tért haza Magyarországra.

Az őszt a Haladás zárta a legjobb formában, úgy vonult pihenőre, hogy előtte a Videotont, a Ferencvárost és a Puskás Akadémiát is legyőzte, és ezzel elmozdult a kieső helyről. A vasi csapat most az Újpest vendége lesz.

A harmadik helyen álló Debrecen megyei riválisát, a Balmazújvárost fogadja, a Diósgyőr Paksra látogat, míg a sereghajtó Mezőkövesd a Puskás Akadémia ellen lép pályára otthon.
A találkozókat új időpontokban rendezik, az általános kezdés 17 óra, míg a Ferencváros-Honvéd rangadóra 19.30 órától kerül sor.

OTP Bank Liga, 20. forduló:

Szombat,
17.00:
Videoton FC–Vasas
17.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia
17.00: Debreceni VSC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
17.00: Paksi FC–Diósgyőri VTK
17.00: Újpest FC–Swietelsky Haladás
19.30: Ferencváros–Budapest Honvéd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik