NB I

Meghatározó játékosával hosszabbított a DVTK – hivatalos

Tamás Márk marad Diósgyőrben.

A hétvégén indul az OTP Bank tavaszi szezonja, és ezzel párhuzamosan a következő idényben pályára lépő DVTK is: a diósgyőri klubhonlap beszámolója szerint Dejan Karan után Tamás Márk is meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a miskolci csapattal.

A 24 éves belső védő 2015 nyarán igazolt Diósgyőrbe, és az elmúlt években 59 bajnoki mérkőzésen viselte a DVTK mezét.

– Nagyon örülök, hogy továbbra is a DVTK játékosa lehetek – nyilatkozta Tamás Márk. – Bevallom, nem is gondolkodtam a váltáson, hiszen a menyasszonyom, Szabó Barbara is itt röplabdázik, mindketten jól érezzük magunkat a DVTK-család tagjaiként. Köszönöm a klubvezetésnek és a szakmai stáb tagjainak a belém vetett bizalmat, amit a pályán fogok meghálálni. Minden erőmmel azon leszek, hogy az új stadionban minél több sikeres mérkőzést vívjunk meg, és bízom benne, hogy a szurkolókkal gyorsan belakjuk az új létesítményt, ami ugyanolyan otthonunk lesz, mint a régi, hiszen tudom, milyen sokat jelentett az nekik.

– Már most elkezdtük felépíteni a jövő csapatát, amibe tökéletesen beleillik Tamás Márk, aki nem csak játékosként, hanem emberileg is meghatározó személyiség. Márk magas szintű teljesítményre képes balhátvédként és belső védőként is, ami növeli a variációs lehetőségeket. Örülök neki, hogy a jövőben is a DVTK-t erősíti – mondta el Bódog Tamás szakmai igazgató

Tamás Márk hosszabbított a DVTK-val Fotó: dvtk.eu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.