NB I

Nem csak a Honvéddal, az irreális talajjal is meg kell küzdeniük Balajczáéknak

A rutinos kapus elárulta, milyen eredménnyel lenne elégedett az NB I-es címvédő elleni odavágón.

Szerda délután a másodosztályban a kiesés ellen harcoló BFC Siófok az NB I-es címvédő Bp. Honvédot fogadja a Magyar Kupa nyolccadöntőjének első felvonásán. A Rangadó.hu-nak az NB II-es klub tapasztalt kapusa, Balajcza Szabolcs mondta el várakozásait az első tavaszi tétmeccsel kapcsolatban, valamint helyzetjelentést is adott a várható körülményekről.

Ezt olvastad már?
Megvan a megegyezés, ő lesz a Barcelona új igazolása

– Örülünk, hogy eddig eljutottunk, és természetesen nagyon várjuk már az összecsapást, már csak azért is, mert ez lesz az első idei tétmeccsünk – kezdte Balajcza. – Nagyon fontos nekünk a kupa, de még fontosabb a bajnokság, szeretnénk bennmaradni. Ennek a párharcnak a Honvéd az esélyese, de nem szeretnénk feladni a küzdelmet, láthattunk már többször olyat, hogy másodosztályú csapat elbúcsúztatja az élvonalbelit. Oda-visszavágós rendszerben valamivel nehezebb meglepetést okozni, de mindenképpen azon leszünk, hogy olyan eredményt harcoljunk ki, hogy legyen értelme a visszavágónak.

És hogy mi lenne ez az eredmény?

Balajczáék (jobbra) számára fontosabb a bajnokság Fotó: BFC Siófok Facebook

– Otthon jók akarunk lenni legalább egy döntetlenre, de természetesen győzelemre fogunk játszani, személy szerint egy 1-0-s sikerrel lennék a legjobban megelégedve – folytatta a korábban Újpesten 11 évet töltő hálóőr, majd a Honvéd erősségeit ecsetelte. – Rengeteg gólt rúgnak csapatszinten pontrúgásból, ha pedig hátrányba kerülnek, akkor keményen tolják hátrafelé az ellenfelet, feladva egy félpályányi területet. Nagyon taktikusan kell játszani ellenük, tudjuk, hogy Lanzafame visszalépeget a labdákért, Eppel pedig legelöl vár tettre készen, valamint Danilo is veszélyes játékos. Készülünk rájuk, fontos lesz, hogy ne rúgassuk körbe a kapunkat pontrúgásokkal, hiszen Lanzafame a legjobb rúgótechnikájú játékos az NB I-ben, távol kell tartanunk őket.

Jelenleg szinte az egész országban, Siófokon is a hó az úr, kedden nyolc-tízcentis hótakaró is borította a pályát, így egy biztos, közel sem tökéletes állapotú gyep várja majd a csapatokat.

– Valószínűleg irreális lesz a pálya, ilyenkor pedig azt szokták mondani, hogy ez az alacsonyabb osztályú csapatnak kedvez, de ez most nincs így, mi sem szeretjük az ívelgetős focit, nem alkalmas rá a keretünk. Közhely, de aki jobban alkalmazkodik a körülményekhez, az juthat előnyhöz – zárta a Siófok 38 éves játékosa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.