NB I

Fradi: Doll elárulta, miért kellett egy nap alatt két meccs

Több pozitívum volt a vezetőedző szerint.

A Ferencváros szombat délután a Groupama Arénában, zárt kapuk mögött 3-2-re legyőzte a szlovén NK Domzale csapatát, majd vasárnap délelőtt a Népligetben 4-1-re nyert az NB III-as ESMTK ellen.

Ezt olvastad már?
Sallói góljánál azt sem tudta az ellenfél, hol a labda – VIDEÓ

Thomas Doll vezetőedző a klub honlapján úgy fogalmazott, a szombati mérkőzés is kiváló teszt volt a bajnokság tavaszi rajtja előtt.

‒ Az első tíz-tizenöt percben voltak gondjaink, nem pörögtünk fel eléggé. Fel kellett vennünk a ritmust, meg kellett találnunk a játék sebességét. Utána viszont jó megmozdulásaink voltak, felgyorsultunk, és az első gólunk is megérkezett. Ezzel percről-percre magabiztosabbak lettünk, amit jó volt látni. Az utolsó percekben sajnos elveszítettük a koncentrációt, és kaptunk is két gólt, ami ma belefért, de erre figyelnünk kell a jövőben, hatalmas ajándékokat adtunk az ellenfélnek. De még egyszer mondom, jó volt látni, hogy mindenki kellően beleállt a mérkőzésbe ‒ magyarázta a német szakvezető.

Thomas Doll elégedetten nyilatkozott a hétvégén Fotó: Rangado.hu

A vasárnapi találkozó után Thomas Doll elárulta, a legfontosabb, hogy mindenki tudott perceket tenni a lábába, ezért játszottak szombaton és vasárnap is.

‒ Néhány játékos, mint Koch, Sternberg, Nagy, Bőle vagy éppen Rui Pedro sérült volt, és nem tudtak sokat játszani. Most pályára léphettek, ezért is volt ez jó teszt. Úgy gondolom, készen állunk a bajnokság folytatására. Most az a fontos, hogy ne törődjünk a felkészülés során elért jó eredményekkel, jövő héten már csak a szombati bajnokival foglalkozunk. Mindenki nagyon várja már a meccset. Szükségünk van egy jó edzéshétre, utána jöhetnek a kihívások – mondta a vezetőedző.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik