NB I

Döntetlent játszott „tartalékcsapatával” a nyolc légióssal felálló Puskás

Közben a Mezőkövesd kiütötte NB II-es ellenfelét.

Kora délután a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd lépett pályára felkészülési mérkőzésen. Mindkét együttes NB II-es riválissal találkozott: a Puskás a több felcsúti játékost is kölcsönben foglalkoztató Csákvárt fogadta, míg a kövesdiek a Cegléd ellen bizonyíthattak.

Ezt olvastad?
Messi kiutálja a Barcelona nyári sztárigazolását?

A nyolc légióssal a kezdőcsapatban felálló Pintér-csapat (Hegedűs L. – Klinar, Heris, Spandler, Trajkovski – Mevoungou, Bacelic-Grgic – Knezevic, Márkvárt, Perosevic – Diallo) már az ötödik percben hátrányba került a másodosztályú őszt utolsó előttiként záró rivális ellen. Knezevic büntetője kellett az egyenlítéshez, majd a második félidőben a kapufa is a felcsútiakkal volt. Azonban így sem úszta meg az együttes: a 73. percben Molnár Tibor a vendégek javára szerzett vezetést. Ami végül nem tartott ki a végéig: Prosser a 92. percben 2-2-re módosította az állást.

A szombati második edzőmeccsét már megnyerte a Mezőkövesd, mely a Ceglédet győzte le 4-0-ra.

Újabb győzelemmel hangolt a rajtra a Mezőkövesd Fotó: Mezőkövesd Zsóry

Felkészülési mérkőzések

Mezőkövesd Zsóry FC – Ceglédi VSE 4-0 (2-0)

Gólszerzők: Novák (2), Koszta, Iszlai

Puskás Akadémia FC – Aqvital FC Csákvár 2-2 (1-1)

Gólszerzők: Knezevic (tizenegyesből, 30.), Prosser (92.), illetve Máté J. (5.), Molnár T. (73.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik