NB I

Válogatott játékost szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Tomas Kosicky szerepelt az Európa Liga csoportkörében is.

Kapussal erősített az NB I-es DVSC: Tomas Kosicky egy plusz féléves szerződést kötött a klubbal. A 31 éves, 197 centi magas egyszeres szlovák válogatott kapus február elején érkezett az együtteshez próbajátékra, a Kisvárda elleni második felkészülési mérkőzést végigvédte, és teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot – írja a klubhonlap.

Ezt olvastad már?
Korábbi Fradi-játékossal erősített az NB I-es csapat – hivatalos

Tomas Kosicky a pozsonyi Internél kezdte profi pályafutását, majd 2008-ban az olasz Cataniához igazolt, ahol négy évet töltött. Ezt követően a szintén olasz Novara szerelését húzta magára, itt 48 mérkőzésen lépett pályára. 2014 nyarán leigazolta a görög Asztérasz Trípolisz, ahol 32 meccsen védett, a csapattal szerepelt az Európa Liga csoportkörében is, védett többek között a Tottenham, a Partizan Belgrad és a Besiktas ellen.

Legutóbb az izraeli Hapoel Ra’anana együttesében szerepelt, az őszi szezonban kilenc mérkőzésen kezdődött a nevével az összeállítás.

Fotó: dvsc.hu
Olvasói sztorik