A Törökországban edzőtáborozó Budapest Honvéd magyar idő szerint 12 órakor lépett pályára az orosz élvonalban szereplő CKA Habarovszk ellen. A Sidében rendezett összecsapáson Supka Attila vezetőedző Herjeczki kivételével ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint legutóbb a Trepca ellen.
Az első félidő sikerült mozgalmasabbra, ekkor négy perc alatt három gól is született. A 30. percben egy kapu előtti kavarodásnál előbb Gróf még nagyot védett, ám a kipattanót Karaszjov már belőtte. Két perccel később a Tömösvári helyén játszó Herjeczki egyenlített, az oroszok góljához hasonlóan ő is egy kipattanót értékesített.
A végeredményt a 34. percben Karaszjov állította be, az orosz játékos duplázni tudott. A szünetet követően szinte azonnal kiállítottak az első játékrészben csereként beszálló Kosútot, aki gólhelyzetben buktatta az ellenfelet. Az emberhátrány ellenére voltak helyzetei a Honvédnak, ám egyenlíteni nem tudott – derül ki a hivatalos honlap tudósításából.
![Négyperces gólzáporban dőlt el a magyar bajnok meccse 1](http://rangado.24.hu/app/uploads/sites/23/zozi90/201802/cikk/329106_honved_e1516460896465-800x482.jpg)