NB I

Hiába a felcsúti fölény, nem bírt a kínaiakkal a Pintér-csapat

Rengeteg ziccert dolgozott ki a Puskás Akadémia FC.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC – Tiencsin Teda 1-1 (0-0)
PAFC: Hegedüs L., Klinar, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski, Mevoungou, Márkvárt, Molnár G., Madarász, Prosser, Szécsi M. Csereként pályára lépett: Danilovics, Perosevic, Knezevic, Bacelic-Grgic, Latifi, U. Diallo, Poór. Vezetőedző: Pintér Attila.
Gólszerzők: Latifi (86.), illetve Hszie Vej-jun (77.)

A Puskás Akadémia FC hivatalos beszámolójából kiderül, hogy óriási dominanciánk ellenére 1-1-es döntetlenre végzett a felcsúti csapat a kínai Tinencsin Teda elleni felkészülési mérkőzésen szombaton.

Az első perctől fogva hatalmas fölényben futballozott a felcsúti gárda a Tiencsin Teda elleni találkozó első félidejében. A kínaiak a 32. percben rúgtak először kapura – akkor is jócskán fölé. Márkvárt Dávid kétszer is betalálhatott volna, ám először ziccerben kilépve a kapust találta el, majd egy szép lövéssel az oldalsó kapufát is megdöngette. A csapatkapitányon kívül még Molnár Gábor, Prosser Dániel és Szécsi Márk is feliratkozhatott volna a góllövők közé, ám egyiküknek sem sikerült, így gól nélküli döntetlennel mentek szünetre a felek.

TRAGÉDIA!
Elhunyt az MU korábbi játékosa, 36 éves volt

A második félidőben először a középpályán és a csatársorban cserélt Pintér Attila, az újonnan érkezettek közül Ulysse Diallo be is talált, ám a játékvezető szabálytalanságot látott, így nem adta meg a gólt. A 72. percben egy szépen végigvitt kontra végén Antonio Perosevic lábában volt a vezetés, ám sajnos benne is maradt. Hat perccel később a semmiből vezetést szereztek a kínaiak: egy labdaszerzésből indított jobb oldali ellenakció végén Braniszlav Danilovics elsőre még hárítani tudott, ám az érkező Hszie Vej-jun végül a hálónkba pofozta a kipattanót (0–1). Kilenc minutumnak kellett eltelnie, hogy egyenlítsen a PAFC, ekkor Stipe Bacelic-Grgic indításával Liridon Latifi lépett ki szépen a bal oldalon, rávezette a kapusra a labdát, és a hálóba emelt (1–1), kialakítva ezzel a végeredményt, amely mindenképp Uli Stielike csapatára nézve igencsak hízelgő.

A felcsútiak felkészülési mérkőzésen még nem szenvedtek vereséget.

Kínai csapat ellen ikszelt a PAFC Fotó: pfla.hu
Olvasói sztorik