NB I

Premier League-játékos jöhet az NB I-be – de nem a Fradiba vagy a Vidibe

Paunoch Péter szerint nagyot nőtt a magyar bajnokság értéke.

A Center Sport menedzseriroda alapítója, Paunoch Péter játékosügynök volt a Digi Sport Reggeli Start című műsor vendége. Az ügynök kitért Joseph Paintsil helyzetére is, akit még tavaly nyáron ő hozott a Ferencvároshoz, ám jelenleg már nem ő foglalkozik az ügyével. Paunoch elmondta, már akkor sem volt egyszerű eset az ügynöke, de végül az utolsó pillanatban sikerült nyélbe ütni a megállapodást. A Center Sport vezetője a magyar bajnokság helyzetéről is beszélt, valamint érkező játékosról is szót ejtett.

Extra!
Neymar elképesztő luxusban ünnepelte születésnapját – FOTÓK

– Jelen pillanatban a magyar bajnokság meglehetősen jó lehetőség a délszláv játékosok számára, sőt, már azt is mondhatom, hogy a délszláv csapatoknak is, hiszen már eljutottunk odáig, hogy a magyarok tudnak átigazolási díjat fizetni – kezdte Paunoch. – A magyar bajnokság értéke igencsak kapósabbá vált, jelen pillanatban is egy európai TOP 10-es csapat kötelékébe tartozó játékos ügyében folytatok tárgyalásokat, ez mutatja, hogy a magyar pontvadászat vonzó.

Paunoch szerint vonzó a magyar bajnokság Fotó: digisport.hu

– Egyelőre nem szeretnék róla beszélni, ha nyélbe tudjuk ütni az üzletet ezen a héten, akkor az elég komoly hatást érhet el. Premier League-ből érkező játékosról van szó. A Videoton és a Ferencváros áll anyagilag olyan szinten, hogy a jobb játékosokat leigazolja, de ennél a labdarúgónál nem ezekről a klubokról van szó – nyilatkozta a játékosügynök.

Múlt héten honlapunkon is megírtuk, hogy a Goal Magyarország információi szerint a Southamptonban futballozó Florin Gardos az NB I-ben köthet ki – igaz, őt a Ferencvárossal hozták szóba.


A teljes beszélgetést ide kattintva nézheted meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.