NB I

A Liverpoolt is megjárt csatár a zöld-fehérekhez igazolt – hivatalos

Simon András újra Pakson bizonyíthat.

A Paksi FC hivatalos beszámolójából kiderül, hogy megérkezett a klub idei második igazolása, Simon András, aki három és fél évre kötelezte el magát a tolnai csapatnál.

EZT FIGYELD!
Sztárcsatárra hajt az Arsenal és a Chelsea; meg fogsz lepődni, hol köthet ki Ibra; Luis Enrique visszatér

Simon 2014 nyarától már egy évet futballozott Pakson, akkor 14 élvonalbeli tétmérkőzésen egy gólt szerzett. Minden bizonnyal többször is pályára lépett volna, de egy sérülés ebben megakadályozta. A paksiaktól az akkor NB II-es Gyirmóthoz igazolt, és a csapat felkerült ugyan az NB I-be, ott azonban nem tudtak megkapaszkodni, így ebben az évadban ismét az NB II-ben szerepelnek.

Simon András újra Pakson szerepelhet Fotó: paksifc.hu

– Azzal kezdem, hogy mindent köszönök a gyirmótiaknak – mondta András. Szép emlékeket fogok őrizni a klubról, de úgy éreztem, hogy váltanom kell. Szerettem volna ismét az NB I-ben játszani, és Pakson erre lehetőségem nyílhat.

A jobb lábas 29 éves csatár azzal, hogy Paksra igazolt, együtt futballozhat ikertestvérével Ádámmal, aki tavaly ősszel került a tolnaikhoz a Haladástól.

– Természetesen sokat nyomott a latban, hogy a testvérem is itt focizik – folytatta András. Ugyanakkor már egy évet eltöltöttem itt, és tisztában voltam azzal, hogy Pakson jó körülmények vannak. Itt minden együtt van ahhoz, hogy csak a focira koncentrálhasson egy játékos. Jó ismerősként köszöntött mindenki, olyan volt az egész, mintha csak tegnap váltunk volna el.

A 185 centiméteres csatár 2006-ban mutatkozott be az élvonalban, majd rá egy évre a Liverpoolhoz került, de kölcsönben még a spanyol Cordoba játékosa is volt. A Gyirmótnál 65 meccsen 20 gólt szerzett, ebből kettőt az NB I-ben.

Olvasói sztorik