NB I

Az MTK-t is legyőzte a Mezőkövesd

Egy gól döntött a csapatok között.

Felkészülési mérkőzés

Mezőkövesd Zsóry FC – MTK Budapest 2-1 (2-0)
Mezőkövesd, játékvezető: Veizer
Mezőkövesd: I. félidő: Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Vadnai – Mlinar, Onana, Oláh – Alex, Koszta, Bognár. II. félidő: Horváth – Majtán, Pillár, Fótyik, Szalai – Iszlai, Varjas Z., Cseri – Kalocsai, Baracskai, Varjas L. Vezetőedző: Kuttor Attila

MTK: Fadgyas – Katona, Talabér, Gengeliczki, Nagy Zs. – Vass P., Jakab, Bayer, Korozmán – Torghelle, Lencse. II. félidő: Varga (Bese, 69.) – Schrammel (Nagy M., 69.), Sziklási, Baki, Deutsch – Szabó D., Kanta, Varju (Szabó Á., 69.), Szhodovszki – Tóth Z., Takács R. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerzők: Bognár (38.), Koszta (43.), illetve Baki (64.)

Az élvonalban sereghajtó Mezőkövesd az NB II-t magabiztosan vezető MTK-t fogadta felkészülési mérkőzésen.

A találkozó első félidejében főleg Bognár István révén veszélyeztetett a hazai együttes, sőt gólt is szerzett a Fraditól szerződtetett játékos: a 38. percben közelről vette be az ellenfél kapuját. A hajrára is támadásban maradt a Mezőkövesd, és Koszta révén még a szünet előtt megduplázta előnyét.

A hatvanadik percben úgy tűnt, gólt szerzett az MTK, de a játékvezető szerint nem haladt át a labda a gólvonalon. Négy perccel később már igen: Kanta szögletét Deutsch fejelte vissza a hosszúra, ahol Baki Ákos a kapuba kotorta a labdát – derült ki az MTK-honlap tudósításából.

A folytatásban viszont már nem tudtak gólt szerezni a vendégek (pillanatokkal a lefújás előtt Tóth Zoltán a kapufát találta el), így a Mezőkövesd 2-1-es győzelmével zárult az edzőmeccs.

Olvasói sztorik