NB I

Távozót jelentett be a Videoton

Fejes András tagja volt a bajnokcsapatnak.

Fejes András elhagyja a Videoton FC-t. A 29 éves hátvéd közös megegyezéssel bontotta fel szerződését klubunkkal – írja a vidi.hu.

Saját nevelésű védő, akit balhátvédként és középütt is szerepeltettek vezetőedzők, már a 2007-08-as idényben debütált a felnőtt csapatban az NB I-ben, a következő években pedig a Puskás Akadémia, a Siófok és az MTK együtteseiben fordult meg. 2014 nyarán tért vissza a Vidihez és a bajnoki címet hozó szezonban 8 alkalommal lépett pályára. 2015-16-ban és 2016-17-ben összesen 15-ször játszott az élvonalban és két ezüstérmet nyert. Az elmúlt három évben magára ölthette a Vidi szerelését BL-selejtezőn, EL-selejtezőn és Szuperkupa-döntőn is, összesen pedig 66 tétmeccsen játszott.

Két gól fűződik a nevéhez a felnőtt csapatban. Az OTP Bank Liga idei kiírásában a Puskás Akadémia ellen szerzett egyenlítő gólt, 2014-ben pedig a Szigetszentmiklós együttesének talált be a Magyar Kupában – a gól továbbjutást ért.

Olvasói sztorik