NB I

Megtaláltuk a Honvéd titokzatos próbajátékosát

Olaszországban és az Egyesült Államokban is szerepelt a rutinos középpályás.

Mozgalmas nap van a Honvéd mögött: Supka Attila együttese két tesztmeccset is játszott. A keret egyik feléből kialakított együttes a Dorog ellen győzött 3–1-re, a másik a Csákvárt verte 3–2-re.

Ez utóbbi találkozón szerepet kapott Supka Attila csapatában a súlyos sérülés után visszatérő Ikenne-King, a védelem bal oldalán a brazil-magyar Fabio, a középpályán a horvát Milicevic, elől pedig az egykori MTK-játékos Csiki Norbert.

MICSODA?
Újabb bizarr névvel sokkolna Conte

Milicevicről a nevén kívül semmi többet nem árultak el a kispestiek, ám a Rangadó értesülései szerint a próbázó légiós nem más, mint a Cibaliától közös megegyezéssel távozó Ivan Milicevic.

A glas-slavonije.hr úgy tudja, a harmincéves játékos a tervei szerint Magyarországon folytatja, ugyanis a korábbinál sokkal kedvezőbb ajánlatot kapott. Milicevic pályafutása során 144 horvát élvonalbeli bajnokin 23 gólt szerzett (többségét az NK Osijek színeiben rúgta), illetve alacsonyabb osztályú olasz együttesekben, valamint az Egyesült Államokban is futballozott (köszi az infót, zte.hu).

Az anyagi lehetőségek hozták Magyarországra Milicevicet (balra) Fotó: glas-slavonije.hr
Olvasói sztorik