NB I

Csatár írt alá a Haladáshoz

Debrecenből érkezett a régi-új szerzemény, de van egy távozó is a vasiaknál.

A 24 esztendős Mészáros Karol a 2017-es évben a Debreceni VSC játékosaként kölcsönben szerepelt a Szombathelyi Swietelsky-Haladásban. A 2017–2018-as bajnokságban 11 alkalommal kezdett, egyszer csereként állt be, négy gólt szerzett. Különösen Michal Hipp novemberi érkezése után talált magára, az FTC (2-1) és a Videoton (1-0) ellen is gólt szerzett. A kölcsönadási szerződés lejárta után a magyarországi pályafutása során 43 első osztályú találkozón öt találatot szerző labdarúgó megvásárlására opciós joguk volt a vasiaknak – akik éltek is a lehetőséggel. A téli felkészülést még Debrecenben elkezdő szlovákiai labdarúgó két és fél évre aláírt a Haladáshoz és pénteken csatlakozik társaihoz – írja a klub hivatalos honlapja.

Újabb fejlemény:
A kétmillió eurós átigazolásról beszélt a Videoton vezetőedzője

– A szakmai stáb kérése az volt, mindent tegyünk meg azért, hogy Karol nálunk folytassa pályafutását – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Nos, sikerült megállapodnunk a debreceniekkel, kivásároltuk szerződéséből, a támadó 2020. június 30-ig írt alá. Reméljük, ugyanolyan jó teljesítményt nyújt a jövőben is, mint az utolsó meccseken láthattuk tőle. Egy játékosunk távozott, Tóth Benjaminnal közös megegyezéssel szerződést bontottunk, míg Tóth Dávid iránt több NB II-es klub is érdeklődik. A rendszeres játéklehetőség érdekében őt szeretnénk kölcsönadni.

Mészáros végleg a Haladáshoz került Fotó: haladas.hu

– Ami az elmúlt évemet illeti, akadtak jobb és rosszabb időszakok, de abból a szempontból csodálatos esztendő volt, hogy megszületett a kisfiam, ez mindent felülírt – tudtuk meg Mészáros Karoltól. – A hektikus, hullámzó esztendő tehát a futballra vonatkozik, volt, hogy egyik héten még kezdő voltam, aztán legközelebb már a keretbe sem kerültem. Márpedig aki valaha futballozott, tudja milyen fontos a bizalom. Aztán az utolsó három meccsen minden megváltozott, lehetőséget kaptam Michal Hipptől, megjött az önbizalmam, és noha korábban is megvoltak a kapu előtt a helyzeteim, elkapkodtam őket, fejben nem voltam teljesen ott, a bizonytalanság miatt nem tudtam higgadtan dönteni. A hajrában viszont kétszer is sikerült kapuba találnom, no és szerencsém is volt. Mindent egybevetve remekül éreztem magam Szombathelyen, kiváló embereket ismertem meg a klubnál, családias a hangulat és fantasztikus a szurkolótábor. Olyan hangulatban még életemben nem futballoztam, mint amit az FTC és a Videoton elleni Rohonci úti meccseken tapasztaltam. Szóval szerettem volna visszajönni, örülök, hogy a Haladás is számított rám, és a két és fél éves szerződés azt bizonyítja, hosszú távra tervezek Szombathelyen. Az utóbbi napokban egyedül készültem Debrecenben, tehát fizikálisan rendben vagyok, de a játék hiányzik. Megígérhetem, hogy tavasszal még jobban odatesszük magunkat és a kiesés szóba sem kerül.

A 23 éves Tóth Benjamin tavaly nyáron az osztrák harmadosztályú Austria Salzburgból érkezett, ám mindössze két bajnokin – egyszer kezdőként, egy alkalommal csereként – kapott lehetőséget. Majd októberben súlyosan megsérült, az alapozás kezdetére felépült – és távozott.

Olvasói sztorik