NB I

Két új arc is feltűnt a Debreceni VSC első edzésén

A múlt heti felmérések után munkába állt a Loki.

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Debreceni VSC. Az első napon konditermi foglalkozás volt, majd a labdarúgók a pályamunkások által remekül előkészített élőfüves játéktéren futófeladatokat végeztek. Hétfő délután szintén lesz egy tréning, amelyen már a labda is előkerül – tudatta a klub hivatalos honlapja.

Paintsil-ügy:
Szigorú szavak: „A Ferencvárossal ezt senki nem teheti meg” – VIDEÓ

Mindenki visszatért a szabadságból, de Novota János kisebb sérüléssel bajlódik, így ő néhány napig még nem tud a többiekkel készülni, Haris Tabakovic ugyanakkor felépült és teljes értékű munkát végez.

Örömteli hír a klub számára, hogy újabb két saját nevelésű fiatal csatlakozott a kerethez: a 16 éves középpályás, Bukta Csaba és a 17 éves védő, Újvárosi Ádám készülhet az első csapattal. Rajtuk kívül a 18 éves Kusnyír Erik – aki nyáron került fel – továbbra is a felnőtt gárdával edz.

A DVSC is edzésbe állt Fotó: dvsc.hu
Olvasói sztorik