NB I

Carrillo csapata ellen is játszik a Videoton

Alakul a felkészülési program, van egy kínai csapat is a riválisok között.

A téli felkészülési időszakban a Videoton kétszer is Spanyolországba utazik edzőtáborozni. Január 16-án Frankfurt érintésével Valenciába repül a csapat, onnan autóbusszal utazik tovább a spanyol tengerparti várostól 140 kilométerre, délre fekvő Benidormba.

A tervek szerintaz első edzőmeccsüket január 20-án 15.30-kor a kínai élvonalba frissen feljutó Beijing Renhe ellen játsszák. A pekingi csapat becsült összértéke a transfermarkt.de számításai alapján 7,5 millió euró. Három különösen értékes játékos szerepel a keretben: az ecuadori Jaime Ayoví (3,2 millió euró), a brazil Ivo (1 millió euró) valamint a kenyai-belga kettős állampolgársággal rendelkező Ayub Timbe Masika (800 ezer euró). A kínai együttes vezetőedzője a spanyol Luis Garcia, aki játékosként négy évet is eltöltött Benidormban, majd később edzőként is dolgozott ott, így talán nem véletlen, hogy a Renhe is a térségben edzőtáborozik.

Joan Carrillo Fotó: OLI SCARFF / AFP

Három nappal később, január 23-án 16 órakor a Wisla Kraków ellen lépnek pályára. A lengyel csapat vezetőedzője Joan Carrillo, aki 2015-ben bajnoki címet nyert a Vidivel, de szintén régi jó ismerős a Wisla középpályása, Nikola Mitrovics, aki a 2011-2012-es és a 2012-2013-as szezon alatt 55 bajnokin szerepelt Vidi-mezben. A Wisla jelenleg a 8. helyen áll a 16 csapatos lengyel bajnokságban, ősszel a legjobb formában spanyol csatáruk, Carlitos játszott, aki 21 bajnokin 15 gólt szerzett.

További találkozók is szerepelnek természetesen a programban, ezek a mérkőzések azonban még szervezés alatt állnak. Az első téli edzőtáborból január 30-án utazik majd haza a csapat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik