NB I

A DVTK vezetőedzője elárulta, hány csapat jelentkezett be Ugraiért

Lehetséges igazolásokról és távozókról is szót ejtett Bódog Tamás.

Az OTP Bank Liga csapatai közül utolsóként a Diósgyőri VTK kezdi meg a felkészülést a tavaszi folytatásra. A Bódog Tamás vezette együttes vasárnap áll munkába, majd a Magas-Tátrában alapozza meg a további edzéseket.

Külföldről:
Átigazolás, 13. nap: Arda Turan, Malcom, Alexis, Yerry Mina

A DVTK szakvezetője a rajt előtt a Borsod Online-nak adott interjút, melyben kitért a szombaton a Mezőkövesdhez aláíró Oláh Bálintra, a Siófokra szerződő Nemes Milánra és a (pletykák szerint) sok klub által csábított Ugrai Rolandra is.

– Oláh Bálintnak nyárig van szerződése a klubbal, és tökéletes alany, úgyhogy nem akartunk tőle feltétlenül megszabadulni, de mivel a kontraktusa hamarosan lejár, és van olyan érdeklődő, ahol magasabb fizetést tudnak neki ajánlani a jelenleginél, és kilátásai szerint az eddigieknél több játéklehetőséghez juthat az élvonalban, szabad utat kapott. De említhetném Nemes Milánt is, aki ugyan nem tudott az első csapat keretében helyet kiharcolni, de egy fiatal labdarúgó, és ha lehetőséget, ajánlatot kap egy másik csapattól, nincs értelme, hogy itt tartsuk – mondta Bódog.

Bódog Tamásékat senki sem kereste Ugrai leigazolásával kapcsolatban Fotó: dvtk.eu

Arról, hogy ki távozhat még, így vélekedett a szakember:

– Elvileg bárki. Másról ugyan nem szereztem tudomást, de lehet, hogy van olyan, aki az első találkozásunkra tartogatja az esetleges távozásával kapcsolatos megbeszélést. Tudom, hogy a DVTK szurkolóit elsősorban az foglalkoztatja, hogy tavasszal is láthatják-e Ugrait. Róla csak annyit, hogy hiába keringett a távozásáról sok pletyka, senki nem keresett meg minket a kivásárlásával kapcsolatban, vagyis a klubváltásának nem volt alapja. Egyes játékosok klubváltásáról az elmúlt hetekben a sajtóban sok mindenről lehetett olvasni, volt amikor jókat mosolyogtam ezen – mondta Bódog Tamás, aki arra a kérdésre, hogy a bejelentett játékosokon kívül várható-e új labdarúgó feltűnése, így felelt: – Volt szó ilyenről, de jelen állás szerint erre csekély az esély.

A teljes interjú itt olvasható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik