NB I

Emlékszünk még? Huszti durván beszólt a Videotonnak

„Nevetséges, hülyítés ami most zajlik.”
„Én nem fogok visszatérni az NB I-be, nem igazolok a Videotonba, hogy sztenderd válogatott lehessek. Alig vártam, hogy kikerüljek külföldre, és azt tanácsolom minden magyar focistának: amint lehetősége van, igazoljon ki, mert ég és föld a különbség a hazai és a külföldi labdarúgás között. Azt hiszem, ezt alátámasztja, hogy a Vidit a Maribor simán kiejtette az Európa Liga selejtezőköréből, a Basel pedig könnyedén átgázolt a Debrecenen – hogy csak a jelenlegi állapotokra mutassak rá.”

Egyebek mellett ezt mondta Huszti Szabolcs az emlékezetes kirohanásában, amikor is több mint hét évvel ezelőtt lemondta a szereplést a magyar válogatottban. A jó évtizede légiósnak álló futballista később is mindig fenntartotta az elhatározását, noha szinte valamennyi szövetségi kapitány igyekezett visszacsábítani.

IZGI
Barca–Real a Spanyol Kupában?

Hogy aztán a Videotonba mégis hazatért, az csütörtök óta hivatalos, ahogy azt a Rangadó a magyar sajtóban elsőként megírta, Huszti Szabolcs megegyezett a székesfehérváriakkal.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy Huszti hét esztendeje egészen más viszonyok közepette nyilatkozott elkeseredetten, és jelölte meg a legkevésbé sem pozitív szövegkörnyezetben a Videotont.

Huszti visszatér az NB I-be Fotó: vidi.hu

– Őszinte leszek, korábban nem gondoltam volna, hogy én még az NB I-ben pályára lépek. A tavalyi sérülésem után viszont sok időt töltöttem itthon, ekkor keresett meg a Vidi – mondta a klub honlapjának visszatérő klasszis. – Van egy négyéves kislányom, aki óvodába jár, a kisfiam is már két esztendős, őket sem szeretném már ide-oda költöztetni. Hosszú távú szerződést írtam alá, úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam.

A játékos kitért a 2010-es nyilatkozatára is.

– Nem állt szándékomban a Vidit, mint klubot bántani, de lehet, hogy az akkori vezetők, játékosok megsértődtek rám ¬– vélekedett. – Vállalom a levelet egyébként, mindig azt nyilatkozom, vagy írom le, amit gondolok. Persze elő lehet venni a régi dolgokat, de szerintem felesleges erről beszélni. Azért jöttem, hogy segítsek a Vidinek, hogy jó eredményeket érjek el, hogy bajnoki címet nyerjünk a klubnak.

Fotó: vidi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.