NB I

Néhány lehetséges erősítéssel már beszélt az Újpest vezetőedzője

Nebojsa Vignjevics azt mondja, most kezdődnek a lényegi tárgyalások – de nincs szükségük sok új emberre. Távozók is lehetnek.

Megkezdi a munkát az Újpest FC is, mely az ötödik helyről várja a tavaszi folytatást az OTP Bank Ligában. Az együttes vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a lehetséges erősítésekről, távozókról és a téli felkészülésről is beszélt a klub honlapjának.

Ezt láttad?
„Kettétörte” Mbappét az Amiens kapusa – VIDEÓ

– Mint mindig ilyenkor, most is több ügynök és labdarúgó is keresett, próbáltak meggyőzni arról, hogy ügyfeleik, illetve ők maguk minőségi játékerőt képviselnek. Emellett több videós anyagot is megnéztem a futballistákról, néhányukkal beszéltem is, de a lényegi tárgyalások majd most következnek. Természetesen azért jutott idő a családomra is, mert az nagyon fontos volt számomra, de egy vezetőedzői munkában ilyenkor sincs megállás, mert a jövőre is kell gondolnod, hiszen a jövő a holnappal kezdődik – jelezte Nebojsa Vignjevics.

Vignjevics türelmesen vár és kutat az új igazolások után Fotó: ujpestfc.hu

A szakvezető a tervezett igazolásokról is szót ejtett.

– Ahogy korábban is említettem, nincs szükségünk sok új emberre, tényleg az igazán minőséget jelentő játékosokat keressük, akik a különbséget jelenthetik számunkra. Persze ezeket a labdarúgókat rendkívül nehéz megtalálni, mert vagy nagyon sokba kerülnek vagy nem akarnak Magyarországra jönni futballozni. Türelmesnek kell lennünk és addig folytatni a kutatást, amíg eredményesek nem leszünk.

Vignjevics megerősítette, amit korábban már említett: néhány játékos szeretne távozni a keretből, ugyanis elégedetlenek a kevesebb játéklehetőséggel. Ügyükben néhány napon belül születhet döntés.

A teljes interjú itt olvasható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik