NB I

Supka nemzetközi porondra vinné a Honvédot

A kispestiek vezetőedzője szerint erre alkalmas is a csapata.

A címvédő Budapest Honvéd sajtótájékoztatóján George F. Hemingway tulajdonos és az új igazolás, Heffler Tibor mellett a szintén újonnan kinevezett vezetőedző, Supka Attila is az újságírók rendelkezésére állt.

Ez kemény lenne!
Viszi a Fradi ászát a nyugat-európai csapat?

– Kitűztük a célokat a csapat elé: szeretnénk kikerülni a nemzetközi porondra, vagy a kupán vagy a bajnokságon keresztül. Erre alkalmasnak tartom a csapatot, van egy alap, amire lehet építeni – kezdte Supka, aki a karrierjében már harmadjára vállalta el a kispesti csapat irányítását. – Ez az alap elsősorban a Marco Rossi által felépített csapat, amely bajnokságot nyert és olyan játékot játszott, ami eredményes volt. Két-három pozícióra szeretnénk igazolni, még egy belső és bal oldali védő hiányzik, Hefflerrel megoldottuk az egyik hiányposztot. Sajnos az ősz nem olyan volt, ahogy a csapat tervezte. Ha stabil lesz a védekezésünk, akkor nem lesz gond és hozni tudjuk a pontokat.

Supka Attila bizakodó a tavaszt illetően Fotó: rangado

– Azt a munkát amit az erőnléti edző kitűzött a játékosok elé, azt elvégezték a télen, de el kell telnie két hétnek, hogy pontosabb képet kapjak az állapotukról. Negyedik helyen van a csapat, így ebből kiindulva annyira rossz állapotban nem lehet. Eljön majd a felkészülési időszak azon része, amikor a taktikai elemeket át kell venni, remélhetőleg a Magyar Kupára és a Fradi elleni bajnokira már százszázalékos formában lesz a csapat. Ebben az NB I-ben bármi megtörténhet, elsősorban nekünk úgy kell felkészülni, hogy mindenki tudja a feladatát, mit kell játszania az adott poszton. Szeretnénk minél előrébb végezni – zárta a sajtótájékoztatót Supka.

Olvasói sztorik