NB I

Kubatov Gábor elegánsan üzent Kassai Viktornak

Az év vége közeledtével a csakfoci.hu már harmadik alkalommal jelentkezik exkluzív szavazásával: a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve első számú vezető szavazata alapján választotta meg 2017 legjeit öt kategóriában. A legjobb játékvezetőkkel kezdtek, akik között Szabó Zsolt a szavazatok egyharmadának megszerzésével végzett az élen.

Ezt olvastad már?
Beperelték a magyar bajnokcsapat edzőjét

Az is igen érdekes része volt a voksolásnak, hogy Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke Kassai Viktort nevezte meg a legjobbnak. Ki ne tudná, hogy a játékvezető és a klub között komoly „háború” folyt az utóbbi hónapokban. A tavalyi NB I-es szezon tizenhatodik fordulójában például Kassai három tizenegyest ítélt a Fradi ellen, valamint kiállította Cristian Ramírezt.

Ezt követően Thomas Doll vezetőedző az alábbit nyilatkozta a leghíresebb magyar játékvezetőről: „Olyan érzésem van, mintha nem lehetnénk bajnokok. Talán a kilencedik tizenegyest ítélték meg ellenünk, ilyet még sosem tapasztaltam, se játékosként, se edzőként, hihetetlen. Semmi extrát nem mondtam Kassainak, fogalmam sincs miért küldtek el a kispadról, nem sértettem meg senkit, nem gesztikuláltam.”

De nem maradt le a kritizálásban Kubatov Gábor sem, aki az alábbiakat mondta Kassai Viktorról: „Nagy kár, hogy nincs benne annyi emberi nagyság, hogy beismerje a hibáit. Reméljük, hogy egyszer ez is megtörténik”.

Kubativ szerint Kassai a legjobb Fotó: MTI
Olvasói sztorik