NB I

Bocsánatot kért a Videoton védője a szurkolóktól

Télen el kell gondolkodni a történteken.

A Videoton FC az utolsó őszi fordulóban csúszott le a tabella éléről, miután kikapott a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vendégeként, míg riválisa, a Ferencváros megverte a Vasast.

Vezéráldozattal járt a Hali-győzelem:
Kórházba kellett szállítani a Haladás támadóját

Az 1-0-s Vidi-vereség után a csapat védője, Stopira nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.

– Nagyon szomorú vagyok. Rengeteget dolgoztunk az egész szezon folyamán, sok meccset játszottunk. Azért jöttünk ide, hogy a három pont megszerzésével zárjuk az évet, de az utolsó percekben gólt kaptunk. A probléma, mint általában, most is a sok apró hibában rejlett, amik az egész meccs alatt már naggyá tevődtek össze. Egyenlő felek küzdelme zajlott a pályán, de a hibák eldöntötték a kimenetelt. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóinktól, megérdemelték volna, hogy nyerjünk ma. Annyit tudok mondani, hogy nincs még vége a szezonnak, most rajtunk a sor, hogy a télen elgondolkodjunk a történteken. Javulnunk kell, ez egyértelmű. Most egy kicsit jómagam is pihenek és januártól újult erővel vetjük bele magunkat a felkészülésbe, hogy tavasszal megnyerjük a drukkereknek azt a bajnoki címet, amelyet megérdemelnek – értékelt Stopira.

Stopira bocsánatot kért Fotó: vidi.hu

Fotó: Vidi.hu

Olvasói sztorik