NB I

A válogatott védő duplázott a Vasas ellen

Egyre nagyobb gödörben a tíz emberrel záró angyalföldiek.

NB I, 18. forduló

Paksi FC – Vasas FC 3-1 (0-0)
Paks, Paksi FC Stadion. Játékvezető: Solymosi P.
Paks: Verpecz – Vági, Lenzsér, Zachán, Szabó – Nikházi (Hahn, 70.), Simon, Papp, Bertus – Szakály (Hajdú, 85.), Kulcsár (Haraszti, 82.). Vezetőedző: Csertői Aurél.
Vasas: Kamenár – James, Vaskó, Benes – Remili (Szivacski, 67.), Vida, Burmeister (Ferenczi, 85.), Berecz, Ádám – Vergos (Pavlov, 67.), Gaál. Vezetőedző: Michael Oenning.
Gólszerzők: Szabó J. (54., 62.), Lenzsér (73.) illetve Pavlov (72.)
Kiállítva: James (92. – Vasas)

Az NB I tizennyolcadik fordulójában a zsinórban két mérkőzést elveszítő Paks látta vendégül a Vasas játékosait. Az angyalföldiek októberben tudtak utoljára bajnokit nyerni.

Az első játékrészben egyik kapu sem forgott igazán veszélyben, az első negyvenöt perc kevés izgalmat hozott. A vendégeknél Szakály próbálkozott szabadrúgásból, míg a túloldalon Ádám M., majd Remili járt el hasonlóan, de sem Verpecznek, sem pedig Kamenárnak nem kellett nagy védést bemutatnia.

A fordulás után aztán hamar megtört a gólcsend! A hazaiak balról végezhettek el szögletet, amelyre remekül érkezett Szabó János, aki öt méterről fejelt a Vasas-kapuba, 1-0. Pár perccel később megduplázta előnyét a Paks, ezúttal is Szabó volt eredményes. A válogatott védő a tizenhatos bal sarkánál kapta meg a labdát, majd kapura tört és jó hat méterről mattolta Kamenárt, 2-0.

A 72. percben a nemrégiben beállt Pavlov góljával szépített a Vasas. Szivacski adott be magasan jobbról, majd a támadó kapásból 13 méterről lőtt szép gólt, 2-1. A vendégek egyenlítése nem jött össze, ellenben a hazaiak növelni tudták előnyüket. A 73. percben Lenzsér szöglet után fejjel volt eredményes, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.

A Vasas zsinórban hatodik bajnokiján sem tudott nyerni, a Paks viszont javított.

A Paks legyőzte a Vasast Fotó: vasasfc.hu
Olvasói sztorik