NB I

FTC-Videoton: a szurkolók dönthetnek a csúcsrangadón?

A szakértő szerint Priskin Tamás nem hiányzik majd a hazaiaktól, de nem is Lovrencsics Balázs lesz a kulcsszerepelő.

Igazi csúcsrangadóra kerül sor szombaton az NB I-ben, hiszen az éllovas Videoton FC az őket három pont hátrányból követő Ferencváros otthonába látogat. A találkozó akár az őszi elsőségről is dönthet, az esélyekről Glázer Róbert, a Rangadó.hu állandó szakérője mondta el véleményét.

Meglepő vereség után a Fradi

– Azt szögezzük le, hogy három pont csak azért lehet a két csapat között, mivel az előző körben igazi meglepetés-eredmény született, hiszen a Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett Szombathelyen, erre az eredményre én sem számítottam. Sok néző látogatott ki a gyönyörű új stadionba, viszont a Haladás az elmúlt hetekben gyengélkedett, ezért is volt váratlan, hogy az egyre jobb formát mutató fővárosiak alulmaradtak.

Glázer Róbert szerint megnyerheti a hétvégi rangadót a Ferencváros Fotó: veol.hu

Szektorbezárás a Groupama Arénában

– Az NB I-es szurkolók elenyésző része, maximum öt százaléka renitenskedik, ők azok, akik balhéznak, ők nyilván nem fognak hiányozni szombaton. A hazai ultrák a „B1”, „B2”, „B3” és „C1″ szektorokban nem lehetnek ott, pedig ők azok, akik színt visznek a mérkőzésbe. Ez a néhány ezer ember nagyon fog hiányozni a szombati rangadóról. A telt házas mérkőzések hangulata még ma is feldob minden játékost, sajnálom, hogy hétvégén ez nem lehet így.

Túl sok a külföldi, hol vannak a magyar fiatalok?

– Szombaton két hasonló tudású csapat méri majd össze tudását. Mind a Ferencváros, mind pedig a Videoton helyenként szép játékot mutatott ősszel, így nem érdemtelenül vannak ott az első két helyen. Azt már többször elmondtam, hogy mindkét élmenőnél akadnak olyan külföldi játékosok, akiket én nem játszatnék, nem szerződtetnék – persze ez csak egy sajátos meglátás. Nekem továbbra is hiányoznak a fiatal, nagyon tehetséges magyar labdarúgók az NB I-es pályákról, mert vallom, hogy vannak ilyenek. Ha hosszútávon nekik mind a Fradi, mind a Videoton nagyobb lehetőséget adna, akkor biztos, hogy a nézőszám is emelkedne.

„Talán nem ikszre játszanak”

– Jó mérkőzésre, sok nézőre, fantasztikus és sportszerű szurkolásra számítok szombat este. Biztos vagyok abban, hogy mindkét szurkolótábor kitesz magáért, nyolc-tízezer embert legalább várok a stadionba, így még mindig lehet jó hangulat a helyszínen, ami felspannolja a játékosokat. A Videoton a kupabúcsú után biztos nyerni akar, a Fradi pedig a Haladás elleni fiaskót szeretné kijavítani. Bízom abban, hogy nem ikszre játszanak a csapatok, remélem, nem adják fel a támadójátékot a zárt védekezésért. Mindkét csapatban vannak jó támadójátékosok, köztük jó külföldiek, bár én csak egy-két légiósnak adnék helyet a csapatomban.

Igazi rangadót vív szombaton a Ferencváros és a Videoton Fotó: vidi.hu

Nyer a Fradi, ha…

– Nem merek hajlani afelé, hogy döntetlennel zárul a mérkőzés. Ha fantasztikus Fradi-szurkolás lesz, akkor a drukkerek sportszerű buzdítással belehajszolhatják a győzelembe a hazaiakat. Annak ellenére mondom ezt, hogy a zöld-fehérek játékban talán kicsit le vannak maradva a Videotontól. Egyértelmű, hogy jelen pillanatban a Nikolics-csapat van jobb pozícióban, játékosállomány és kreativitás tekintetében is jobbnak mondható a fehérvári gárda, de mindezt egy fantasztikus szurkolás és remek hangulat ellensúlyozhatja a Ferencváros javára.

Lazovics, a klasszis-játékos, de…

– Danko Lazovics játékát még Hollandiában szerettem meg, amikor együtt játszott Dzsudzsák Balázzsal. Akkoriban azonban még kevésbé volt teátrális… Ha mindettől eltekintünk, a szerb játékos még mindig remekül hozza helyzetbe társait. Scsepovics és Henty pedig képes mérkőzéseket eldönteni.

A Fradi nagy hiányzói

– Böde Dániel hiánya roppant mód rányomja bélyegét a Ferencváros támadójátékára. Mellette a rutinos, „nagy öreg” Gera Zoltán még mindig borzasztóan hiányzik a zöld-fehérektől.

Priskin Tamás, a rejtély; aligha Lovrencsics dönt

– Priskin Tamás játéka az utóbbi időszakban számomra meglepő a magyar válogatottban és a Ferencvárosban is. Nem tudom, mi történhetett vele… Minden mozdulata arról árulkodik, hogy nagyon akar magának bizonyítani, de ez nem sül el jól. Valami nem stimmel a játékával, de egyelőre erre még sem a válogatottnál, sem a Fradinál nem találtak megoldást. Szombaton szerintem ő nem is nagyon fog hiányozni, sokkal inkább Böde hiányát érezhetik meg a hazaiak. Lovrencsics Balázs igazi erőcsatár, láttam őt többször még Soroksáron játszani, de szerintem nem ő dönt. Sokkal inkább a csapatjáték, illetve a hangulat lesz meghatározó, valamint az, mennyire játszik majd szívvel-lélekkel a Fradi.

Priskinnel valami nem stimmel – véli a szakértő Fotó: MTI

A Videoton kupafiaskójáról

– A Videoton 3-1-re kikapott a hétköznapi kupameccsen, ezt a vereséget nem lehet magyarázni. Egy nagyon jó Vác nyert az NB I listavezetője ellen, a Magyar Kupa ezért szép és jó, de egy bajnoki címre törő és nemzetközi kupaszereplésre készülő Videoton számára egy ilyen vereség nem férhetne bele. A Vácnak viszont csak gratulálni lehet, mert tényleg nagyon szép focit játszanak az utóbbi időben.

Olvasói sztorik