NB I

Rendért könyörögnek a Fradi legendái

A drukkerekhez címeztek levelet az egykori klasszisok.

A Ferencvárosi Torna Club elmúlt 50 esztendejének 50 legendás alakja fordult nyílt levélben a szurkolókhoz a múlt hét szombaton az FTC–DVSC NB I-es találkozón történt súlyos balhéval kapcsolatban. A késeléssel végződő eset miatt olyan egykori klasszisok emelték fel a hangjukat, mint például Rákosi Gyula, Ebedli Zoltán, Mucha József, Szokolai László, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Balog Zoltán, vagy éppen Albert Flórián.

Ezt olvastad már?
Agüero klubot vált – hivatalos

A levélírók természetesen kiemelik, hogy mélységesen elítélik a történteket, és azt szeretnék, hogy soha többé ne legyen olyan botrány, amely összefüggésbe hozható a Fradival. Felhívják a B-közepes srácok figyelmét, hogy semmilyen erőszakos cselekedet nem lehet része a lelátói életnek.

Hozzáteszik, nagyon örülnek annak, hogy a B-közép is elhatárolódik a történtektől, de ezek még csak szavak, tettek is kellenek. Arra kérik a fanatikusokat, hogy egyértelműen, határozottan, tekintet nélkül bármire és bárkire, tartsanak rendet a köreikben, ha szükséges, zárják ki soraikból a felelősöket, az erőszaktevőket, a felbujtókat, a haszonlesőket, mindenkit, azokat is, akik kést használtak és azokat is, akik verekedtek.

A levél teljes tartalma ide kattintva olvasható el.

Késelés történt a Groupamában Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Olvasói sztorik