NB I

Ferencvárosi késelés: kiderült az igazság

Legalábbis a barátnő elmondta a saját – és Bonyha – verzióját.

A szombati Ferencváros–Debrecen (2-1) mérkőzés szünetében az Új Generáció elnevezésű szélsőséges Fradi-ultracsoport számos tagja súlyos sérüléseket okozott a Bonyha becenevű korábbi vezérszurkolónak, aki ellen nem folytat eljárást a Fővárosi Főügyészség, mert a földön fekvő, az elkövetők által körbe zárt sértett védekezésül használta a nála lévő kést, azzal az őt megrúgó egyik gyanúsított lábát vágta meg.

Ezt olvastad már?
Nem várt közjáték a Hali-stadion avatóján: molinón üzentek a drukkerek

A rendőrség és az ügyészség ezért hivatalból vizsgálja a Halhatalanok névre hallgató szurkolói csoport vezetőjénél a jogos védelmi helyzet fennállását.

„Hazudik az összes”

A hivatalos állásponttal összecseng Bonyha (T. Dávid) barátnője, Paróczai Lilla esetleírása. A 26 éves hölgy a közösségi oldalán kijelentette, a kamerák biztosan tanúsítani fogják az általa elmondottakat, mert ez az egyetlen igazság.

„A srácok négyen mentek ki a meccsre, kizárólag szurkolni. A táborvezetők átverték a klubot, mert megígérték, nem lesz bántódásuk a fiúknak. A szemükbe nem merték mondani, hogy rájuk fognak menni. Hazudik az összes. Előre kitalálták, rávettek több csoportból is embereket, aztán negyvenen rámentek Bonyhára, a többi tíz a barátjára, nála kés sem volt, de majd ezt lehet látni a felvételeken” – írta Lilla.

Barátnője szerint Bonyha inkább áldozat, mint tettes Fotó: Facebook

A lány szerint barátja az életét védte, mert megölték volna.

„Mindenki hazudik, a sajtónak nem áll össze a kép, hogy át lettek verve? Bonyháék ott szurkoltak, aztán mint egy focilabdát, rugdosták a fejüket, nem csak az övét. De majd kiderül az igazság, ami fájni fog, ugye táborvezetők? Ja és igen, itt van nálam Bonyha jegye, ki fogom tenni a fotóját, csak bosszantásul is nektek, akik hazudtok. Szégyellje magát minden mocskolodó” – tette hozzá.

Olvasói sztorik