NB I

Nyolc év börtönt kaphat a késelő fradista

Egy ügyvéd is elmondta véleményét.

Sajnos továbbra is – és valószínűleg még jó néhány napig – a Ferencvárosi TC–DVSC NB I-es mérkőzésen történt szurkolói balhé áll a hírek középpontjában. Mint ismert, szurkolói beszámolók szerint az élvonalbeli találkozó szünetében a „Halhatatlanok” nevű csoport vezetője, aki korábban szkennelt is a Groupama Arénában, megkéselte a visszatérő Fradi-tábor két tagját. A Blikk az esettel kapcsolatban megszólaltatott egy jogi szakértőt.

Ezt olvastad már?
Újabb drámai fotó a vasárnapi Fradi-balhéról

– Amennyiben a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, az elkövetőt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják. A késelés súlyosbító körülmény lehet, életveszélyt okozó testi sértés esetén a büntetési tétel 2-8 év – mondta dr. Kamarás Péter ügyvéd, jogi szakértő. – Csoportos garázdaság esetén az elkövetők három év szabadságvesztést kaphatnak.

A ferencvárosi szurkolókat tömörítő „Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül” vasárnap közleményt adott ki, melyben leírták, a klubbal kötött megegyezés értelmében az esetet a közösen felállított bizottság vizsgálni fogja, és az előre lefektetett szabályok szerint el fog járni.

A címlapfotó és a fotó illusztráció.

Nyolc év börtönt kaphat a drukker Fotó: John MACDOUGALL / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik