NB I

Néhány debreceni még életében nem játszott ennyi szurkoló előtt

Mentálisan erősítik a vendégjátékosokat a Fradi-tábor által teremtett félelmetes hangulatra.

Nem túlzás kijelenteni, hogy szombaton olyan hangulat lesz úrrá a Groupama Arénában, ami a stadion megnyitása óta még soha. A Ferencváros tábora ugyanis több mint három év után tér vissza az Üllői útra, előreláthatólag pedig a debreceniek is megtöltik a vendégszektort, így ritkán látható telt ház lesz az NB I következő fordulójában. A DVSC vezetőedzője, Herczeg András a lokiblog.eu-nak beszélt arról, hogyan készíti fel játékosait a pokoli hangulatra.

Hoppá!
Gulácsi a Premier League sztárcsapataiban? Megszólalt a kapus

– Minden mérkőzésre történő felkészülésnek megvannak a maga sajátosságai, nehézségei. Ez kétségtelenül egy különleges mérkőzés lesz, hiszen az előrejelzések szerint telt ház, 20-22 ezer néző várható a stadionba, de az tény, hogy vannak olyan játékosaink, akik még nem játszottak idegenben ilyen közönség előtt. Ezért a munkánk során igyekszünk mentálisan felkészíteni őket a rájuk váró hangulatra. Arra azonban csak a mérkőzés tud majd választ adni, hogy hogyan tudjuk majd kezelni a teltházas mérkőzéssel járó atmoszférát, nyomást – nyilatkozta a tréner.

Különleges meccs lesz Herczegék számára is Fotó: dvsc.hu

Vezet a Fradi!

Jól indul ez a meccs is! Nem sok minden történt az első percekben, de azért a magyar bajnok járatta a labdát, majd egy jobboldalon vezetett támadás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.