NB I

Improvizálnia kell a Fradinak; Pintér szerint teljesen felborította a pályát a Puskás

Edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Mezőkövesd–Ferencváros 0-1

Kuttor Attila, Mezőkövesd: – Ezen a meccsen egy kívülálló nem tudta volna eldönteni, hogy melyik csapat harcol a bajnoki címért és melyik a kiesés ellen. Nagy helyzeteket hibáztunk, de a mezőnyben egyenrangú partnerek voltunk, semmiből rúgott gólt a Fradi, a második félidőben pedig a vendégek fölé kerekedtünk. Mindezek ellenére gratulálok a Ferencvárosnak. Nem lehetek elégedetlen, amit terveztünk azt végrehajtottuk, de a helyzeteket be kell rúgni, ezen javítunk a következő időszakban.
(mezokovesdzsory.hu)

Thomas Doll, Ferencváros: – Nagyon fontos volt, hogy máshogy lépjünk fel a rosszul sikerült Magyar Kupa-mérkőzést követően. A meccs elején lehetett érezni, hogy kicsit bizonytalan a csapat. Azt gondolom, a mérkőzést uraltuk, de hiányoltam, hogy a második soron át tudjuk vinni a passzokat. Ha birtokoltuk a labdát, akkor egészen jól járattuk, ez tetszett. Azon kell tovább dolgoznunk, hogy bátrabbak legyenek a játékosok, és ha nálunk van a labda, eljuttassák az üres zónákba a labdát. Böde Dani szép gólt fejelt, jól kombináltak, jól kijátszották a helyzetet, nem volt egyszerű a labda befejelése, de sikerült neki a hosszú sarok felé fejelni. A második megvolt a lehetőségünk, hogy eldöntsük a mérkőzést egy második góllal. Nem tettük meg, a mérkőzés menete pedig kicsit megfordult, majdnem kiegyenlített a Mezőkövesd. Kicsit hiányoltam a második félidőben, hogy konkrétabbá váljanak a játékosok, hogy szerezzünk második gólt. Ami viszont tetszett, hogy szervezett volt a csapat, nem futottunk bele kontrákba. A magasan előre ívelt labdákat nem lehet megszüntetni, ezek a mérkőzés utolsó tíz percében elő szoktak fordulni. A Mezőkövesd az utolsó, de hosszú a szezon, minden jót kívánok nekik, szeretem ezt a stadiont, mindig jó itt a hangulat. Most vezetünk, de nem fogunk egész héten a tabellával foglalkozni, és azt nézni, hogy elsők vagyunk. Ha megfigyeljük, hogy hét héttel ezelőtt hol álltunk: akkor hetedikek voltunk körülbelül, sok sérült játékosunk volt, az új játékosok még nem értek be. Engem sok felől kritizáltak, így hosszú út vezetett idáig. Mindannyian várjuk a következő mérkőzésünket a Debrecen ellen. Az egyetlen negatívum, hogy Leandro és Otigba a két sárga lapja miatt nem játszhat, így improvizálnunk kell jövő héten.

(fradi.hu)

Thomas Doll Fotó: Rangado.hu

Újpest–Videoton 2-2

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Egyet kell értenem a kollégámmal, az első félidőben valóban jobb volt a Vidi. Sokkolt minket a gól, nehezen jöttünk ebből vissza, sok olyan hibát vétettünk, amelyeket nem szoktunk. Hadzic, Scsepovics és Henty előtt is emiatt adódtak lehetőségek. A második félidőben időben szépítettünk majd továbbra is türelmesen játszottunk. Sikerült kiegyenlítenünk, de mégsem lehetek teljesen elégedett, mert a büntetővel nyerhettünk volna. A büntető amúgy megmutatta, mi is a mi gondunk. Ha emlékeznek Diagne-re, ő akkor is bevágta a büntetőt, amikor az egész stadion ellene volt. Aztán rúgott még egyet, majd összesen 10-et. Ő ilyen karakter volt. Az első félidőben nem láttam ilyen erős karaktert a csapatomban. A második félidő már jobb volt. Gratulálok a csapatnak, hogy kétgólos hátrányról visszajöttek, valamint gratulálok Marko Nikolicsnak is, mert az első félidőben valóban jó teljesítményt nyújtott az együttese.

Marko Nikolics, Videoton: – Nehéz erről a meccsről beszélni. Leginkább az első félidőt tudom értékelni, akkor jól játszottunk, hamar megszereztük a vezetést, kapufánk is volt, a hazaiakat pedig távol tudtuk tartani a kapunktól. Talán a szezon legjobb játéka volt ez tőlünk, ugyanúgy kontrolláltuk a találkozót, ahogyan a múlt héten a Puskás Akadémia ellen – talán még jobban is. A második félidő csúnya volt. A lelátón és a pályán is olyan dolgok történtek, amelyek nagyon rossz képet festenek a labdarúgásról, valamint más fontos, emberi értékekről is. Nem voltunk elég okosak, nem kezeltük jól ezt a helyzetet. Azt mondtam a fiúknak, hogy nekünk ennél jobbnak kell lennünk. Férfiasan kell viselnünk azt, ha ilyen helyzetek adódnak. Focizni tudnak a játékosok, ezt az első félidőben is láttuk. Nehéz helyzetben vagyok, mert egyrészt meg kell védenem a játékosokat, tudniuk kell, hogy mellettük állok. Ugyanakkor kritizálnom is kell őket ha úgy adódik, azt pedig nekik is elmondtam, hogy máshogy kell kezelniük azt, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülnek.

(vidi.hu)


Swietelsky Haladás–DVTK 0-3

Pacsi Bálint, Haladás: – Egyik oldalon mennyiség, másikon minőség. Szégyen és gyalázat amit védekezés címszó alatt bemutattunk. Emellett mind az első, mind a második félidőben olyan helyzeteket hagytunk ki, amit első osztályban nem lehet, ezeket pedig az ellenfél megbüntette. A Diósgyőr a szünetben olyan, az Illés Akadémián nevelkedett játékost cserélt be, aki most már válogatott. Hogy gondolok-e a kiesésre? Nem. De magyarázkodni felesleges, ez a játék nem arról szól, hogy mit csináltunk jól a mezőnyben, hanem arról, hogy minimum egy góllal többet rúgj ellenfelednél.

Bódog Tamás, DVTK: – Az első félidőt jól kezdtük, ám 15-20 perc után a Haladás átvette az irányítást, ebben a periódusban szerencsénk is volt, kimaradtak a szombathelyi helyzetek. A második félidő már rendben volt, az üres területekre bemozogtunk, volt akarat, ötlet,és jókedv a játékunban, megnyertük a párharcokat. Az ellenfél nem tudott mögénk kerülni. Ugyanakkor az első félidőben akadtak olyan hiányosságok, amiket ki kell elemeznünk. Ami a cseréket illeti Nonót és Ugrait a szünetben akartam behozni, hogy lendületet adjanak játékunknak, ám sérülés miatt spanyol játékosomat már korábban be kellett cserélnem. Szerencsére Ugrai – bár nem örült neki – megértette, miért csereként számolok vele. Ilyen az élet, ha a csapat nyer, az edző jól cserélt, ha kikap, akkor rosszul.

(haladas.hu)


DVSC–Paksi FC 3-2

Herczeg András, DVSC: – Sajnos ismét hátrányba kerültünk, de meg kell dicsérnem a csapatot, mert hatalmas mentális erőről tett tanúbizonyságot, amiért hátrányból megfordította a mérkőzést. A Paks bizonyította, hogy erős csapat, és szeretnék gratulálni Csertői Aurél, mert nagyon jó játékot játszottak. Nagy győzelemnek tartom a mait. A játékosok fegyelmezetten, szervezetten tették a dolgukat. A Paks sokszor mezőnyfölényben futballozott. Boldog vagyok, amiért sikerült nyernünk.

Csertői Aurél, Paks: – Úgy néz ki, hogy rá kell mennünk csak az eredményességre, mert a szép játékkal nem megyünk semmire. Az ellenfél talán az összes hibánkat kihasználta, legalábbis hármat biztosan. Az nem volt benne a játékunkban, hogy négy gólt rúgjunk.


Puskás Akadémia–Vasas 0-0

Pintér Attila, Puskás Akadémia: – Aki megnézte ezt a mérkőzést, az látta, hogy teljesen felborult a pálya, a mi akaratunk érvényesült, irányítottuk a játékot. Ami a Vasas erőssége, hogy ki tudjanak jönni kontrából, azt meg tudtuk gátolni, illetve szeretik ráerőltetni az ellenfélre az akaratukat, ez nem sikerült nekik. Egyetlenegy probléma van: ezt a játékot gólra játsszák, és ez nem sikerült ma rúgni, hiába voltak meg a lehetőségeink. Ezzel sajnos együtt kell élni. Más csapatok három vagy négy gólokat rúgtak a Vasasnak úgy, hogy nem volt annyi lehetőségük, mint nekünk.

(pfla.hu)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik