NB I

Az NB I legjobb magyarja nem fér be a válogatottba

Öt Fradi-játékos van a legjobb tízben.

Az InStat elemzőrendszer adatai alapján az OTP Bank Liga eddig lejátszott 13 fordulójában a húsz legjobb teljesítményt nyújtó játékos között kilenc magyart és 11 légióst találunk – olvasható azM4Sport.hu összeállításában.

Ezt olvastad már?

Elképesztő sztárcserét hajthat végre a Manchester United és a Real Madrid

A játékosok és csapatok pályán nyújtott teljesítményét az InStat-index méri és rangsorolja. Az első húszban mindössze négy klub játékosait találjuk. Hét-hét labdarúgót ad a listavezető Videoton, valamint a második helyezett Ferencváros, illetve három-három emberrel képviselteti magát a címvédőként ötödik helyen álló Budapest Honvéd és a kilencedik Újpest.

Windecker József remekül teljesít az NB I-ben Fotó: Windecker József Facebook

A lista első helyezettje a Ferencváros nyáron – a brazil Figueirensétől – igazolt balhátvédje, Marcos Pedroso.

Az előző szezont a török élvonalból kieső Gaziantepspor együttesénél töltő, 25 éves védő az ötödik fordulóban mutatkozott be, azóta a zöld-fehérek mind a nyolc mérkőzését végigjátszotta, eddig egy gólpassz fűződik a nevéhez. 82 százalékos pontossággal passzol, párharcait 70 százalékban sikerrel vívta meg, szerelési kísérletei 79 százalékban voltak sikeresek. Piaci értéke a mértékadó transfermarkt.com szerint egymillió euró, a statisztikák alapján a 13. fordulóban szintén ő lett a legjobb játékos.

A második helyen az Újpest 24 éves középpályása, Windecker József áll, aki ezzel a szezon eddig legjobb teljesítményt nyújtó magyar játékosa. Ha így folytatja, talán a szövetségi kapitány figyelmét is felkeltheti, erre korábban nem volt példa, az U21-es válogatottban 12 mérkőzésen lépett pályára.

Windecker az eddig lejátszott 13 fordulóból egy mérkőzés kivételével minden lehetséges játékpercet a pályán töltött, az ő nevéhez fűződik az ötödik legtöbb passz (82 százalékos pontosság), a hetedik legtöbb kulcspassz és 12. a szerelések számát tekintve.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Videotont erősítő Asmir Suljic fért fel.

A felnőttek között még sosem szerepelt a válogatottban Fotó: Windecker József Facebook

Említést érdemel, hogy a góllövőlistát (és a kanadai táblázatot is) 12 góllal vezető Varga Roland épphogy befér az első tízbe, míg a magyar bajnokság technikailag talán legképzettebb játékosa, Davide Lanzafame a 17., annak ellenére, hogy hat gólja és öt gólpassza mellett az ő nevéhez fűződik a legtöbb lövés és beadás, illetve messze ellene szabálytalankodnak a legtöbbet.

Az NB I legjobb teljesítményt nyújtó játékosainak élmezőnye:

1. Marcos Pedroso, hátvéd (Ferencváros) InStat-index: 277

2. Windecker József, középpályás (Újpest) InStat-index: 272

3. Asmir Suljic, támadó (Videoton) InStat-index: 270

4. Lovrencsics Gergő, támadó (Ferencváros) InStat-index: 266

5. Marko Lazovic, támadó (Videoton) InStat-index: 265

6. Gorriarán Fontes, középpályás (Ferencváros) InStat-index: 263

7. Dibusz Dénes, kapus (Ferencváros) InStat-index: 263

8. Nagy Dániel, középpályás (Újpest) InStat-index: 260

9. Varga Roland, támadó (Ferencváros) InStat-index: 260

10. Ezekiel Henty, támadó (Videoton) InStat-index: 257

Olvasói sztorik