NB I

Higgadtság és semmi túlreagálás – ez a gólkirályjelölt titka

„Kiérdemeltem ezt a kivételes helyzetet."

Az Új Szó készített hosszabb interjút a Ferencváros gólkirályjelöltjével, Varga Rolanddal, aki tizenkét bajnoki mérkőzésen már tizenkét gólnál, kisebb sérüléséből felépülve pedig legutóbb csereként már pályára léphetett az Újpest elleni győztes rangadón.

Rossz hírek Angyalföldön
Pintérék nagy esélye: megsérült a Vasas gólgyárosa a kupában

– Remélem, hogy minél tovább tartható ez a forma, mert élvezem a helyzetet. Én mindenesetre teszem a dolgomat, ahogy eddig, és bízom benne, hogy ennek továbbra is meglesz az eredménye. A legnagyobb változás egyébként fejben történt: higgadtabb vagyok, kevésbé reagálom túl a dolgokat, ennek köszönhető a jó formám. Én is úgy érzem, hogy elkaptam a fonalat, de úgy gondolom, hogy a hosszú sérülésem után már kiérdemeltem ezt a kivételes helyzetet.

A bajnoki cím-reményekről

– Azért dolgozunk és játszunk hétről hétre, hogy meglegyen a bajnoki cím. De nagyon messze van még a bajnokság vége, így fölösleges még a konkrét esélyekről beszélni. Jelenleg a Videoton vezet, a címvédő Honvéd is erős, a Debrecen is nagyon összeszedte magát, úgyhogy több olyan együttes van az élvonalban, amelyre figyelni kell.

Varga Roland a múlton sem rágódik már Fotó: fradi.hu

A vezérszerepről

– Mindig jó, ha valaki olyan formában van, hogy meccseket dönt el. De én is csak egy játékosa vagyok a Fradinak, nem fontosabb vagy kevésbé fontos, mint a többiek.

A légiósoskodásról, illetve arról, miért nem sikerült megragadni Olaszországban

– Nem szoktam ennyire előre tekinteni. Teszem a dolgomat, az aktuális feladatra koncentrálok, a többi pedig majd hozza magát.
– Fiatal voltam, talán nem voltam még elég érett. Így alakult, nem rágódom ezen, inkább arra törekszem, hogy a hozzáállásomat ezután ne érhesse kritika.

A teljes interjú ITT érhető el.

Olvasói sztorik