NB I

Kubatov Gábor és a szurkolók is fátylat borítottak a múltra

A Fradi elnöke elárulta, kik szkenneltek és jó hírrel szolgált a régi kabalafiguráról.

Több mint három év után visszatér a lelátóra a Ferencváros tábora, erről tartott közös sajtótájékoztatót szerda délután a klub elnöke, Kubatov Gábor és a szervezett szurkolói csoportok vezetője, Hamberger Ádám. Az eseményen az FTC első embere kiemelte, másfél éves tárgyalássorozat után jutotta el idáig, hiszen 2016 áprilisában volt az első kapcsolatfelvétel, tapogatózás. Hozzátette, megállapodtak, de ha arra keresik a választ az újságírók, hogy ki kit győzött le, akkor erre csak azt tudja mondani, hogy a Ferencváros.

Ez igen!
Korábbi válogatott Fradi-támadóval erősített az NB I kiesőjelöltje

– A szurkolói csoportok vezetői és velük együtt ötszáz drukker váltott ki vénaszkennerrel ellátott szurkolói kártyát,
a többieknek nem kell vénalenyomatot adni, csak „B” típusú szurkolói kártyát kiváltani – mondta Kubatov Gábor. – A meccsre ezzel, valamint egy fényképes igazolvánnyal és érvényes jeggyel lehet bemenni a B1-B2-B3 és C1 szektorokba. A stadion többi részén marad az eddigi rendszer. Közös akarattal létrehoztunk páylarendszabályokat, ami abban testesül meg, hogy a szurkolók és a klub is biztosítékot kapott. A lelátói cselekedetek egyértelmű és objektív megítélésére teszünk kísérletet.

Kubatov Gábor (balra) elfelejtette a sérelmeket Fotó: fradi.hu

– Ha a biztonsági személyzet tagja túllépte a hatáskörét, akkor azzal nem dolgozunk együtt tovább, amennyiben pedig a szurkoló hajt végre olyan cselekedetet, akkor őt távolítjuk el a stadionból és megbüntetjük őket. Le van írva, hogy miért, milyen büntetés jár. Erre létrehoztunk egy fegyelmi testületet, melyben a szurkolói csoportok és a klub delegáltjai is jelen vannak, ez vizsgálja ki a kérdéses ügyeket. Bizonyítékok alapján fog dönteni és a döntést mindkét fél elfogadja. Akit ilyen esetben kizárnak a stadionból, már csak vénaszkennerrel térhet vissza.

Kubatov Gábor hozzátette, visszatér a régi Fradi-sas kabalafigura is, mely az Albert Stadionban és a Puskás Ferenc Stadionban megszokott volt. Megköszönte a szurkolói csoportok hozzáállását, mindenkinek a Fradi volt az első a tárgyalások során. Újságírói kérdésre elmondta, hogy elfelejtette a múltbéli
sérelmeket.

Római katolikus vagyok, megbocsátottam a szurkolóknak a halálos fenyegetéseket. Megbeszéltük, hogy fátylat borítunk
a múltra, mindenkinek megvannak a maga fájdalmai, túl vagyunk rajta.

Kubatov Gábor és Hamberger Ádám tartották a sajtótájékoztatót Fotó: fradi.hu

A lelátói viselkedéssel kapcsolatban megjegyezte, amit az MLSZ engedélyez, azt ők is, de azokat a szabályokat nem tudja felülírni. Ha a szurkolói csoportok az MLSZ-szel meg tudnak állapodni, hogy nem nemzetközi meccseken szeretnének füstöt, pirotechnikát használni, akkor az FTC nem fog ennél szigorúbb módon intézkedni.

– Törekszünk arra, hogy a lehető legkevesebb legyen a stadionban a trágárság. Az elmúlt három évben is volt már változás, csak az Újpest elleni mérkőzéseken nem tudunk egyelőre mit kezdeni ezzel.
Nincs politika a stadionban, de engem lehet szidni, ez beletartozik a munkakörömben – zárta Kubatov Gábor.

A szurkolói csoportok képviselője, Hamberger Ádám elmondta, a stadionokba vissza fog térni a régi megszokott hangulat, az ellenfeleiknek ez pedig nem túl jó hír.

– Innentől kezdve együtt fogunk továbbmenni a Ferencváros érdekeiért. Ha kétszer ekkora lenne a stadionunk, akkor is
megtöltenénk a következő két hazai meccset, ebben biztos vagyok. Amíg mi a stadionon kívül tartózkodtunk, ebben az időszakban a Fradi tábora megreformálódott, az emberek sokkal felelősségteljesebben viselkedtek, minden rendezvényünk balhémentesen telt. Törekszünk arra is, hogy a stadionban rend legyen, minden szurkolótársunk elfogadta, hogy erre szükség van.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik