NB I

Meggyógyult a válogatott középpályás, a hétvégén visszatérhet

Egy erős vírusfertőzés miatt hagyta ki a vb-selejtezőket.

A Vasas honlapja jelentette be, hogy Hangya Szilveszter meggyógyult a vírusfertőzéséből, így a kétszeres válogatott középpályás várhatóan pályára léphet szombaton Debrecenben, a Diósgyőr elleni bajnokin. Hangyát szeptember 30-án, a Honvéd elleni mérkőzés napján vette le a lábáról egy erős vírusfertőzés, így nem tudta vállalni a játékot a bajnokcsapat ellen, és kikerült a vb-selejtezőkön szereplő válogatott keretéből is.

Ezt olvastad már?
Mervó Bence ájultan esett össze a pályán – VIDEÓ

– Nagyon szomorú voltam, hogy éppen a várva-várt rangadó napján dőltem ágynak, ráadásul bár kaptam meghívót a válogatottba, de arról is lemaradtam. Nem emlékszem arra, hogy romlott ételt ettem volna, egyszerűen megtámadta a szervezetemet egy erős vírus, ami magas lázzal és gyomorfertőzéssel járt együtt, annak minden kellemetlen velejárójával. Hiába próbáltam volna játékra jelentkezni a múlt hétvégén, a betegség annyira legyengítette testemet, hogy nem tudtam volna a csapat hasznára lenni. Szerdán már lassan elkezdtem kocogni, egyre jobban érzem magam, és bízom abban, hogy a hét közepére visszanyerem az erőmet és ott lehetek a pályán a DVTK ellen – nyilatkozta Hangya Szilveszter.

Fotó: Europress/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik