NB I

Horváth Ferenc lealázta a Fradit a meccs után

Sporttörténeti edzői értékelés született.

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Ferencvárosi TC 2-3

Horváth Ferenc, a Balmaz vezetőedzője:– Jól fociztunk, egy pontot megérdemeltünk volna. Sok helyzetünk volt, de ezúttal is voltak hibáink. Egyáltalán nem igazságos a végeredmény. Másról is beszélnék, de négy gyerekem van, azt beszéltük meg a feleségemmel, hogy inkább rájuk költjük a pénzt, nem másra. Azt nem tudom, hogy gondolni lehet-e még „arra„, vagy már azért is fizetni kell. Tudomásul kell venni, hogy a Ferencvárossal játszottunk, de megjegyezném, hogy ennyi külföldi játékos még nem volt ebben a városban. Nem csak a Fradi volt ma az ellenfelünk.

Ezt láttad már?
MLS: még szép, hogy megint gólt lőtt Nikolics – VIDEÓ

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője: – Nagyszerű stadionban, kiváló pályán, remek hangulatban játszhattunk. Ezért is csodálkoztam, hogy az első félidőben sok labdát vesztettünk. Az ellenfél nagyobb akarást mutatott a pályán, mi pedig pont abba futottunk bele, amit el akartunk kerülni: labdavesztésből sok veszélyes kontrát vezethetett az ellenfél. A középpályán rossz döntéseket hozunk, nem védekeztünk jól, nem tudtuk megvalósítani a tervünket, hogy a széleken veszélyes akciókat vezetünk. Pár meccset megnyerünk, utána jött a mélypont. A szépítés nem kidolgozott akcióból született, Lovrencsics Geri a lábánál találta a labdát, és belőtte. Ez az váratlan gól visszahozott minket a mérkőzésbe, 2-0-s félidő után nagyon nehéz lett volna fordítani. A második félidőben növeltük a tempót, jobban helyezkedtünk. Aztán jött egy gyönyörű gól Joe-tól, aki sajnos nem tudott 90 percet játszani, mert gyomorpanaszai voltak. Talán az első félidőben az keltett kis zavart a játékunkban, hogy ő nem tudott kezdeni. A második játékrészben viszont nyomtunk, tizenegyest kaptunk, és talán a második félidő alapján megérdemelten nyertünk. A fiúk nagyszerű morális tartást mutattak. Sok ellenfél megküzd majd itt a három pontért, jó csapat a Balmazújváros, egyértelműen jobb annál, amit a hat pontjuk mutat.

forrás: fradi.hu
és M4 Sport


Diósgyőri VTK – Videoton FC 2-3

Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője: – Gratulálok a Videotonnak! Sajnos megint kikaptunk, igaz véleményem szerint az első félidő rendben volt, a Videoton kapura sem lőtt. A második félidőben látszott, hogy ellenfelünknek jó játékosai vannak, az általunk elkövetett hibákat kihasználták. Gyorsak voltak, mögénk kerültek, öt méterről nem lehet védekezni, messziről nem lehet embert fogni. Ha hagyod az embered, hogy megforduljon, és beadja melletted, akkor előjön a kérdőjel, hogy mit gyakorolunk. Létszámban ezúttal is megvoltunk, azonban lemaradtunk, késve értünk oda a bepasszolt labdákra. Ezeken lehet és kell javítani, hogy eredményesebbek legyünk. Bosszantó, mert visszajöttünk 2-2-re, de mégse tudtuk megtartani az eredményt.

Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője: – Jó mérkőzést láthattak ma a nézők, ahol egy harcos Diósgyőrt sikerült legyőznünk. Jól kezdtünk, de gyorsan megszerezte a vezetést a hazai csapat – akárcsak a múlt héten, ismét gól lett az ellenfél első lövése. Ezt követően átvettük a Diósgyőr ritmusát, inkább az ő harcos stílusukat lehetett látni a pályán, nem igazán használtuk a fejünket és hosszú labdákkal próbálkoztunk. A szünetben három-négy taktikai korrekcióról beszéltem a játékosoknak, valamint arra kértem őket, hogy a földön járassák a labdát és mutassák meg azt, amit a hét folyamán gyakoroltak. A szünet után el is kezdtünk játszani, megfordítottuk a meccset, de egy újabb nagy góllal egyenlíteni tudott az ellenfél. Szinte a semmiből jött az a gól, alig akartam elhinni, de végül sikerült megszereznünk a harmadik találatot és miénk lett a három pont. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, gratulálok a játékosoknak! Az első kör után vezetjük a tabellát, de még sok munka vár ránk. Köszönjük a Vidi-szurkolóknak, hogy Debrecenben is végig biztattak minket!

forrás: vidi.hu és dvtk.eu


Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Mezőkövesd Zsóry FC 2-2

Pacsi Bálint, a Haladás vezetőedzője: – Nagyon motiváltan kezdtük a mérkőzést, előrefelé kimondottan jól futballoztunk, sok helyzetet kidolgoztunk. A félidőben rendeztük a sorokat, aztán megszereztük a második gólt, hazai pályán két rúgott találattal mérkőzést kellett volna nyerni. Természetesen nem vagyok elégedett, de egyelőre négy hete dolgozunk a csapattal, látom a hibákat, amiket ki fogunk javítani. Dolgozunk tovább.

Radványi Miklós, a Mezőkövesd vezetőedzője: – A mérkőzés elején – immáron szokás szerint – rúgattunk egy gólt az ellenféllel, ami megfogta a csapatot. Aztán elkezdtünk futballozni, és csak idő kérdése volt, mikor találunk be. Szünet után jött a kiállítás – nem tudom sárga lapot ért-e a megmozdulás. De tíz emberrel is mi futballoztunk, megvoltak a helyzeteink, és tizenegyes hibáztunk. Ám csapatom megmutatta tartását, utolsó percig küzdöttek a fiúk, megérdemeltük a döntetlent. Úgy érzem a sok munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, és Iszlai Bence is nagy erősítést jelent a középpályán.

forrás: haladas.hu


Puskás Akadémia FC – Paksi FC 1-2

Pintér Attila, a Puskás vezetőedzője:

– Gratulálok a Paksnak. Gyengén futballoztunk, a megszerzett labdáinkkal nem tudtunk mit kezdeni, már az első vagy a második passznál elvesztettük azokat. Nem tudtuk azt a játékot játszani, amit elterveztünk, ennek tudható be a vereség, plusz amiatt, hogy a tizennyolc kapott gólunkból tíz vagy tizenkettő pontrúgás után esett. Ezúttal is szöglet és szabadrúgás után talált be az ellenfél, erre pedig fel lehet készülni, ilyen szituációkban minden az egyéneken múlik. Nem mondhatom, hogy az akarattal probléma lett volna, de azt látni kell, hogy úgy nem lehet támadásokat felépíteni, hogy még hármat sem tudunk passzolni egymáshoz. Amikor ez sikerült, eljutottunk az ellenfél kapujához és voltak lehetőségeink. Megérdemelten nyert a Paks.

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője: – Amit kellet, és amit elterveztünk erre a mérkőzésre azt meg is valósítottuk. Agresszív módon letámadtuk a hazai csapatot, nem hagytuk játszani a Puskás Akadémiát. Úgy érzem, hogy a győzelmünk teljesen megérdemelt. Simon Ádám gólt szerzett, mindenképp jól tettük, hogy leigazoltuk. Míg Papp Kristóf jól játszik előre, addig ő a védekezésben hozott új erőt.

forrás: paksifc.hu


Újpest FC – Debreceni VSC 1-1

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője: – Elégedett vagyok a játékkal és azzal az akarással, amit a játékosaim mutattak az első perctől az utolsóig ezen a mérkőzésen. Jókor lőttük a gólt, de egy hibából sajnos kaptunk is egyet. A Debrecen egy nagyon veszélyesen csapat, ezt be is bizonyították, mi azonban álltuk a próbálkozásaikat. A második félidőben próbáltunk nagyobb nyomást helyezni vendégeinkre, sok helyzetünk, lövésünk volt, míg a Debrecen a kontratámadásokra apellált. Megérdemeltük a pontot, és gratulálok a csapatnak a küzdeni akarásért

Herczeg András, a DVSC vezetőedzője: – Az első félidőben nyílt játék volt mindkét csapat részéről, nálunk a védekezésben voltak problémák, hullámzott a játék. Az első játékrész élvezetes volt, sajnos egy pontrúgás után hátrányba kerültünk, de szerencsére tudtunk egyenlíteni. A második félidőben az Újpest fölénybe került, nem akartunk visszaállni, de ránk kényszerítették az akaratukat. Volt azonban néhány ellentámadásunk, ami veszélyes volt, igazságos a döntetlen. Megszerzett pontnak tartom ezt az egyet, hiszen jó csapat ellen játszottunk. Jó lett volna tovább nyújtani a győzelmi szériát, de a realitásokat is figyelembe kell venni. Nyerni szerettünk volna, a játékosok mindent megtettek, de az erős Újpest otthonában játszottunk.

forrás: ujpestfc.hu
és dvsc.hu


Budapest Honvéd FC – Vasas FC 1-4

Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője: – Jól kezdtük
a meccset, irányítottunk, sok helyzetünk volt. Aztán jött a szokásos bekapott gól a rossz védekezésünknek adódóan. De ezután is jól játszottunk, sajnos a tizenegyest kihagytuk. A félidőben azt mondtam a játékosoknak, csak így tovább, mert előbb utóbb jönni fog a gól, de sajnos nem a mi részünkről érkezett. A második találatát a Vasas egy jól látható leshelyzetből rúgta,
ez befolyásolta az eredményességünket. De nem ezzel akarom magyarázni a vereséget. Próbáltam kockáztatni, Lovric helyére beállt Danilo és egy az egyes szituációkba kerültek a védőink,
nem sikerült sajnos a fordítás.

Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője: – Ha nekem valaki azt mondta volna, hogy négy gólt rúgva és ilyen magasan nyerünk a Honvéd ellen, akkor mosolyogtam volna. Nem azért, mert nem gondoltam volna, hogy erre képesek vagyunk, hanem mert a Honvéd nagyon jó csapat és a hazai pálya előnyeit képes kihasználni. Az első tíz percben a Honvéd nagy nyomást helyezett ránk, majd sikerült ebből felszabadulnunk és kihasználtunk egy lehetőséget. A kivédett tizenegyes további erőt adott nekünk, a második játékrészben már jól játszottuk a rövidpasszos játékunkat, amit elterveztünk. Nagyon büszke vagyok a csapat mai teljesítményére, örülünk a győzelemnek.

Olvasói sztorik