NB I

Újabb bajnokával hosszabbított a Budapest Honvéd

2020-ig írt alá, pedig állítólag a Videoton is vitte volna.

Gazdag Dániel 2020-ig meghosszabbította szerződését a Budapest Honvéddal – írja a bajnoki címvédő honlapja.

Gazdag 2010-ben került a Magyar Futball Akadémiára. 2014-től tagja a Honvéd felnőtt csapatának, mellyel 2017-ben elnyerte a magyar bajnoki címet. Nemrég meghívót kapott a magyar U21-es válogatottba is, ahol október 1-től készül a következő nemzetközi összecsapásokra. Jelenleg hosszabb sérülésen van túl, de ez sem gátolja meg abban, hogy középpályásként a legjobbat nyújtsa.

Nem kertel a korábbi NB I-es játékos:
Saját könyvében tálal ki a bundabotrány egyik szereplője

Gazdaggal kapcsolatban nyáron a Videotont is emlegették, mint kérőt, azonban ezt a Honvéd akkor hivatalos közleményben cáfolta.

Gazdaggal is megállapodott a Honvéd Fotó: honvedfc.hu
Olvasói sztorik