Kritikus hangot ütött meg a Magyar Nemzetnek adott interjújában Váczi Zoltán, a korábbi kétszeres válogatott támadó. A jelenleg edzőként dolgozó tréner úgy látja korrupciós háló szövi át a magyar futballt. Az 51 éves szakember őszintén beszélt az aktív éveiről is, arról az életvitelről, amellyel ma már elképzelhetetlen, hogy valaki a legmagasabb szinten játsszon Magyarországon.
– Szépek az új stadionok, de előbb futballt kellett volna csinálni – kezdte Váczi. – Ahogy például a 90-es évek elején a bolgárok, tizedannyiból, mint mi most. Világbajnoki 4. hely lett az eredménye. Miközben az akadémiákba milliárdokat ölünk, egyetlen nemzetközi mércével is kiemelkedő játékos sem jön ki onnan. A taós pénzek szépen csengenek, de azért a futballban dolgozók pontosan tudják, hogy előfordul: ha valaki sportcélra kap társasági adót, akkor egyesek visszaosztanak 25-30 százalékot oda, ahonnan jön. A pénz egy része így el is folyik.
Váczi kitért arra is, hogy a külföldiek beáramlását csak utánpótlás szinten támogatja, a felnőtteknél ellenzi, de itt is a múltbeli rossz élményekből táplálkozik.
– Anno Ebedli vagy Törőcsik volt az etalon, akiért kijött a néző, de a mai NB I-ben a játékosok jó része már külföldi. A Fradiban is egyik Ciric, a másik Cukic, mint a búcsúban… És ha már itt tartunk: nyílt titok, ahol sok a szerb, ott a játékosok visszaosztanak a fizetésükből az edzőnek. Az egyik fővárosi klubban annak idején kilenc szerb légiós volt, ebből egy-kettő volt kezdő, a többi a padon csücsült. Megérte nekik, kaptak ötezer eurót, abból kétezret leadtak az edzőnek, aki odahozta őket, mindenki jól járt.
A péceli és az ózdi korosztályos csapatok egyéni képzését vezető szakember visszaemlékezett azokra az évekre, amikor Békéscsabán és a Vasasnál játszott.
– Békéscsabán úgy ment, hogy felkeltünk, elindultunk délelőtti edzésre. Útközben volt három bódé, mind a háromból kaptam egy sört. A borozóban találkoztunk, én whiskyztem, a többiek boroztak, Szarvas Jani sörözött, Horváth Béla két deci konyakot ivott. Aztán edzés. Délután ugyanez a kör, végül a Pálma presszóban zártuk a napot. Egyik idegenbeli meccs előtt Pásztor Józsi (a Békéscsaba akkori edzője– a szerk.) kocsmájában találkoztunk. Meghívtam Józsit egy boros kólára, ő visszahívott, így ment egy darabig. Aztán buszra szálltunk, elmentünk Kispestre, rúgtam két gólt, nyertünk, és jöttünk haza. Ez azért mehetett így, mert az edzésen nem volt kecmec: mindhalálig játszottunk ott is, ahogy a meccseken is. Olyan közönségünk volt, hogy nem tudtál rosszul futballozni – emlékszik vissza a gólvágó, aki bronzérmet nyert 1994-ben a Békéscsabával, majd később a Vasassal is. Hajnali négykor tízezrek fogadták a székesfehérvári szezonzáróról hazaérkező csapatot. A delírium Váczi számára akkor ért véget, amikor a Vasasba igazolt; állítása szerint egy évbe tellett, mire kitisztult a szervezete, de azóta nem iszik. – Békéscsabán a végén már 1 deci whisky, 1 deci cherry brandy volt a menü, másképp nehezen csúszott. Ma a kamillatea.
