NB I

Kiderült, hogy miért hagyott ki meccseket az Újpest egyik legjobbja

A múlt héten kezdte rosszul érezni magát.

A Haladás elleni bajnokin és a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen sem szerepelt az Újpest egyik legjobbjának, Zsótér Donátnak a neve a csapatnévsorban. A klubhonlapon csütörtökön elárulták, mi volt ennek az oka.

– Kisebb betegséggel küzdök. A múlt pénteki edzésen kezdtem rosszul érezni magam, szóltam is az edzőknek, majd úgy ítéltük meg, hogy a hétvégén pihenésre van szükségem. Mivel a náthám nem nagyon javult, a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésre sem tudtam a csapattal tartani. Ma délután már ismét teljes értékű edzésmunkát fogok végezni, így bízom benne, hogy a Mezőkövesdre utazó keret tagja tudok majd lenni. Természetesen minden az állapotjavulásomon múlik.

Ezt láttad már?
Szenzációs csel után lőtt gólt Ronaldinho, a nézők szinte megőrültek a lelátón – VIDEÓ

Megkérdezték tőle, hogy mi lehet a gond a bajnoki meccseken a csapat játékával.

– Véleményem szerint lelassult a játékunk az első négy fordulóhoz képest. Muszáj ezen változtatunk, valamint meg kell tanulnunk rossz játékkal is nyerni. Még több koncentrációra van szükség, valamint kevés helyzetből is gólt kell tudnunk szerezni.

Zsótér (középen) hamarosan visszatérhet Fotó: www.ujpestfc.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik