NB I

Így csábítaná Csukics a Fradihoz Cristiano Ronaldót és Messit

Új munkájáról beszélt a korábbi játékos.

A 2016-17-es szezon végén végleg szögre akasztotta cipőjét Vladan Csukics, aki 2012-től öt éven keresztül játszott a Ferencvárosnál. A szerb azonban a visszavonulása után sem hagyta el a zöld-fehéreket, július óta játékosmegfigyelőként segíti a klubot. A Fradival 2016-ban bajnoki címet nyerő középpályás a fradi.hu-n nyilatkozott az új munkájáról.

Ezt láttad már?
Szégyen és horror Németországban: nézők között landolt az égő fáklya – VIDEÓ

– Ismerem a klubot, a csapatot, tudom, hogy mire van szüksége – kezdte Csukics. – Jó kapcsolatom van az edzőkkel, a vezetőséggel. Számomra az a fontos, hogy sok futballistával beszéljek személyesen, hogy aztán örömmel jöjjenek ide. Amikor ezekkel a srácokkal beszélek, akkor először azt nézem, hogy mennyire lenne kedvük ide jönni. Másodszor, hogy aki esetleg itt folytathatja nálunk, mennyire tiszteli a klubot, az országot, a várost. Emellett természetesen fontos, hogy keményen játszanak és mindent megtegyenek a Fradiért. Legyen jó személyiségük, jó harcosok és akkor utána beszélhetünk. Hat éve vagyok a Ferencvárosnál, sok olyan játékost láttam, aki nem vált be. Mondom még egyszer: a legfontosabb, hogy aki idejön, az tisztelje a klubot, a csapatot és a szurkolókat.

Csukics már játékosmegfigyelőként dolgozik a Fradi sikereiért Fotó: fradi.hu

A 37 éves játékosmegfigyelő arra is válaszolt, könnyebb dolga van-e, amikor azt mondja, hogy a Ferencvárostól jött.

– Igen! Nagyon szeretem ezt a klubot. Azokkal a játékosokkal, akikkel beszélek, mindig felkészítem őket erre. Ha Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo jönne hozzánk, akkor is ezt mondanám nekik, mert olyan játékosokra van szükségünk, akik karakteresek, keményen játszanak, harcolnak a csapatért. Ez a legfontosabb a Ferencváros számára – válaszolta Csukics, akiről kiderült, hogy az ő segítségével került az NB I-es csapathoz Stefan Szpirovszki és Miha Blazic.

– Nem vagyok menedzser, így nem szeretek arról beszélni, hogy ő meg ő az én játékosom. Itt mindenki a Ferencváros futballistája, legyen akár magyar, szerb, macedón, német. Ez egyáltalán nem fontos. Már csak azért sem, mert ha az adott labdarúgó rosszul játszik, akkor azt mondják, hogy ez az ő játékosa. Mindent megteszek a Fradiért, nem számít a név vagy, hogy honnan jött a játékos.

Olvasói sztorik