NB I

Videoton: „Sajnos nem tudom a választ, hogy miért nem megy ellenük a játék”

Kovács István a Vasas ellen újra lehetőséget kapott a fehérvári együttesben.

Először a Ferencváros elleni győzelem alkalmával, a hosszabbításban kapott lehetőséget Marko Nikolics vezetőedzőtől a több sérülés után visszatérő Kovács István, aki a paksi bajnokin már negyedórát játszhatott. Kovácsot a Vasas ellen 3-1-re elvesztett mérkőzésen visszatérése óta először több mint 15 percre vetette be a tréner: a 67. percben állt be, a találkozót követően pedig a klubhonlapnak értékelt.

Fotó: vidi.hu

– Szomorú vagyok a végeredmény miatt, hiszen 2-1-nél álltam be és nem sikerült nyernünk, pedig nekünk, cseréknek ilyenkor kéne megmutatnunk, hogy lehet ránk számítani. Annak persze örülök, hogy játszottam, de természetesen nem vagyok megelégedve magammal. Sajnálom, hogy kikaptunk. Jól játszott a Vasas, de az első találatot mi szereztük és ekkor azt éreztem, hogy a meccs a kezünkben van. Készültünk a pontrúgásokra, a szezonban a szombati meccsig még nem is kaptunk belőle gólt. Nem hiszem, hogy a stábban ennek örülni fognak, ráadásul elkerülhető dolgokról van szó, amivel ellenfelünk visszajött a meccsbe. Ezt követően már elhitték, hogy lehet keresnivalójuk és ez mindig veszélyes, holott addig mi kontrolláltuk a mérkőzést. Arra sajnos nem tudom a választ, hogy miért nem megy ellenük a játék most már meccsek óta, hiszen ha tudnám, talán ezúttal sikerült volna nyerni. Tény és való, hogy jó erőkből állnak és szokatlan felállásban játszanak, három, olykor öt védővel. Ez ellen nehéz játszani, pláne, hogy miután már náluk volt az előny, akár kilenc emberrel is védekeztek. Ami a jövőt illeti, a Honvéd elleni összecsapással még nem foglalkoznék, hiszen a héten kupameccs következik. A tavalyiból tanulva most elsődlegesen az lesz a fontos, egyáltalán nem szabad félvállról venni. Azt még egyszer nem szabad átélni, mivel a kupában is a végsőkig szeretnénk harcolni – nyilatkozta Kovács István.

Olvasói sztorik