NB I

„Szuperkupadöntőt” rendeznek a Bozsik Stadionban

Az élvonal két legjobb formában lévő támadója is pályára lép.

A címvédő Budapest Honvéd és a kupagyőztes Ferencváros összecsapása emelkedik ki a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójából. A második helyen álló kispestiek legutóbbi két mérkőzésükön botlottak: előbb hazai pályán kaptak ki a Debrecentől – csaknem egy év után szenvedtek vereséget a Bozsik Stadionban –, majd a Paks otthonában, emberelőnyben is csak egy utolsó pillanatban szerzett góllal mentettek pontot.

A Ferencváros legutóbb a Vasassal találkozott, és ugyan kétszer is hátrányban volt, végül 5-2-re nyert. A Bozsik Stadionban az élvonal két legjobb formában lévő támadója is pályára lép: a hazaiaknál a játékostársak (HLSZ) által az előző szezon legjobbjának választott olasz Davide Lanzafame, a zöld-fehéreknél pedig a nyolc fordulót követően nyolcgólos, a Vasas ellen triplázó Varga Roland.

A listavezető, a mezőnyben egyedüliként veretlen Videoton a Vasas vendége lesz a Szusza Ferenc Stadionban: a fehérváriak legutóbbi öt mérkőzésüket megnyerték. A sereghajtó, négy forduló óta nyeretlen Balmazújváros a Debrecent fogadja. A nagyszerű formába lendülő, legutóbbi három bajnokiját kilenc ponttal és 10-3-as gólkülönbséggel lehozó Puskás Akadémia a hat meccse nyeretlen Mezőkövesdet látja vendégül.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Szombat,
18:
Vasas FC-Videoton FC
18: Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC
18: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Debreceni VSC
18: Diósgyőri VTK-Paksi FC
18: Swietelsky Haladás-Újpest FC
20.30: Budapest Honvéd-Ferencváros

Olvasói sztorik