NB I

Pikáns összecsapás vár Pintér Attiláékra

Ismerős arcok ellen folytatódhat a menetelés.

Szombat este az NB I kilencedik fordulójában a Puskás Akadémia a Mezőkövesd Zsóryt fogadja. Pikáns összecsapás lesz ez Pintér Attila számára, hiszen a borsodiaktól érkezett a felcsúti csapathoz, csak úgy, mint a játékosok közül Molnár Gábor, Ulysse Diallo, Patrick Mevoungou és Stipe Bacelic-Grgic. A találkozó előtt a mezőkövesdiek hivatalos honlapja kérdezte a korábbi vezetőedzőt és Molnárt.

Ezt olvastad már?
Nyíltan beszélt a paksi fizetésekről az ügyvezető

– A Puskás Akadémia minden meccsen a győzelemért lép pályára, még a felkészülési találkozókon is – kezdte Pintér. – Természetesen így lesz ez szombaton is! Még annyit üzennék, hogy a szombati találkozó után tiszta szívből fogok szurkolni egykori klubomnak egyúttal tiszta szívből kívánom a mezőkövesdi szurkolóknak és vezetőknek, hogy legyen nagyon sok örömük a csapatban! … Ha megnézzük akkor látjuk ez már nem az a keret amellyel tavaly dolgoztam, ugyanis 3-4 játékos játszik az akkori kezdőcsapatból. Úgy vélem ez egy normális dolog, hiszen új edző dolgozik velük, akinek új elképzelései vannak. Voltak a tavalyi keretben olyan labdarúgók is akik kölcsönben szerepeltek, ők sem a klub alkalmazottjai már. Új csapat épült az idén, új reményekkel, de én bízom abban, hogy hasonlóan sikeres lesz ez a felállás is.

Pintér Mezőkövesd ellen meccsel Fotó: pfla.hu

– Nagyon szép három évet töltöttem Mezőkövesden, ott lett belőlem profi focista, csak hálával tartozom az ott dolgozó embereknek és a kövesdi szurkolóknak – nyilatkozta Molnár Gábor. Úgy is fogalmazhatok, igazi családra leltem Mezőkövesden, ahova mindig nagyon nagy örömmel térhetek vissza. A nyári klubváltásnál előnyt jelentett, hogy az edzőt Pintér Attilát, illetve több csapattársat is ismertem, de őszintén bevallom egy ideig kerestem itt a helyem, hiányzott a kövesdi légkör. Ma már megszoktam a felcsúti életet, nagyon jól érzem magam, igazi profi közegbe kerültem, ahol jó dolgozni. Izgatottan várom a szombati meccset, bevallom, furcsa érzés lesz most azok ellen pályára lépni, akikkel évekig nap mint nap találkoztam, akikkel együtt harcoltunk a sikerekért, bár kicsit könnyít a helyzeten, hogy sok az új labdarúgó már egykori klubomnál.

Molnár először találkozik korábbi csapatával Fotó: pfla.hu
Olvasói sztorik