Két győzelemmel kezdett, az azt követő öt bajnokin viszont csupán egyetlen pontot gyűjtött a Mezőkövesd, mely az élvonal nyolcadik fordulójában a sereghajtó, legutóbbi három meccsét elveszítő Balmazújvárost fogadta.
Sigér távoli bombáját Tujvel védte a meccs elején, majd Strestík és Andrics rontott ziccerben – az első tíz percben közelebb járt a gólhoz a Mezőkövesd. Tíz perc elteltével aztán Tujvelen is túljutott a labda, de Hudák nagyot mentett a gólvonal előtt. Tujvel mutatott be bravúrt fél óra elteltével, öt percre rá viszont már rezgett a hazaiak hálója: a 35. percben Zsiga kapott remek labdát a leshatáron, azonban a felső lécre tekert, érkezett viszont Arabuli és az üresen maradt kapuba fejelt (0-1).
Sárga lapok, kisebb szabálytalanságok tördelték a játékot a félidő hajrájában – a szünetig kitartott a vendégek előnye.
Kontrákra rendezkedett be a Balmazújváros a második félidőben, egy ilyen végén majdnem növelte is előnyét: Vajda lépett ki egy hosszú passzal senkitől sem zavartatva, azonban Tujvel remek ütemben jött ki, így a balmazújvárosi játékos nem tudta ellőni mellette a labdát. Az 58. percben bal oldalról érkezett éles beadás a balmazi védők mögé: Lázár Pál érte be, kapura lőtte a labdát, amibe Horváth már csak beleütni tudott (1-1) – talán védhető lett volna.
Az egyenlítő gól felpörgette a hazai csapatot, Strestík közeli fejesénél Horváth védett. A Balmaz is rákapcsolt, szöglettel, távoli lövésekkel veszélyeztetett a hajrába érve. A 70. percben fordított a Mezőkövesd: egy jobb oldali beadás után Horváth előbb nagy bravúrral védett, a kipattanó labda azonban ismét a hazaiakhoz került, és a földön fekvő kapus mellett érkező beadást Strestík közvetlen közelről már a kapuba passzolta (2-1).
A Mezőkövesd némileg átadta a területeket a hajrára, ami megbosszulta magát: a 88. percben Arabuli egalizált szögletből, 2-2-re mentve ezzel a mérkőzést.
