NB I

Ötgólos meccsel zárta a fordulót a Paks és a Videoton

Az első félidő elejét nagyon megnyomták a Tolna megyeiek.

OTP Bank Liga, 6. forduló

Paksi FC – Videoton FC 1-4 (0-2)
Paks, játékvezető: Iványi
Paks: Verpecz – Kulcsár, Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp – Koltai (Daru, 57.), Hajdú (Nikházi, 66.), Bertus, Bartha – Hahn.
Vezetőedző: Csertői Aurél
Videoton: Kovácsik – Fiola (Szolnoki, 83.), Juhász, Fejes, Tamás K. – Nego, Varga J., Hadzic, Suljic – Henty (Géresi, 80.), Lazovics (Kovács I., 75.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerzők: Bartha (76.), illetve Lazovics (35.), Suljic (41.), Szabó J. (öngól, 55.), Nego (59.)

Szerda este rendezték az OTP Bank Liga hatodik fordulójának záró mérkőzését: a veretlenül listavezető Videoton a legutóbbi 19 hazai meccséből csupán egyet elveszítő Paks vendége volt.

A harmadik percben Kulcsár lövése ment el a fehérvári kapu mellett. Kicsivel később egy Vidi-szöglet után Juhász fejelt bele egy levágódó labdába, de nem tudta irányítani, így mellé bólintott. Bertus járt közel a gólhoz tíz perccel később: 22 méterről leadott, kifelé tekeredő lövése centikkel ment el a kapufa mellett.

Bár a Paks volt kezdeményezőbb az első fél órában – többször is közel járt a gólhoz –, vezetést mégis a Videoton szerzett: Tamás Krisztián beadását Lazovics fejelte a kapuba a 35. percben. Kovácsik bravúrjával őrizte előnyét a vendég együttes, majd Suljic növelte a különbséget: a 41. percben Hadzic fejes-indítását váltotta gólra – 2-0-ra vezetett a Videoton a szünetben.

A Videoton rúgta a gólokat Fotó: vidi.hu

Ismét paksi fölénnyel indult a félidő: egymás után három szögletet is elvégezhetett az együttes, a harmadik végén Gévay fejesét a kapufa „védte”. Gyakorlatilag folytatódott a tendencia: helyzeteket a Paks dolgozott ki, de a gólt ismét a Videoton rúgta – egy kontra végén Suljic beadását Szabó János rúgta a saját kapujába (0-3). Ez a gól teljesen megtörte a hazaiakat, amit rögtön ki is használt a listavezető: Lazovics remek passzát Nego elhúzta a kapus mellett, majd a hálóba továbbította (0-4).

Biztos előnyét meddő mezőnyfölénnyel tartotta a Videoton, percekig csak momentumokra volt a labda a Paksnál. Aztán egy kontra végén Hahn lőhetett Nikházi gurítása után, Kovácsik ismét bravúrral védett. Ismét magához vette a kezdeményezést a Paks, a fölény pedig immár góllá érett: Bartha csúsztatott a hosszúba a 76. percben (1-4).

Csak szépítésre futotta a Paksnak: a Videoton megszerezte 17. pontját, és immár három pont előnnyel vezeti a bajnokságot.

Olvasói sztorik