Az Újpest FC hivatalos oldalán erősítette meg, hogy kapusposzton tovább erősödtek. A lila-fehérek új igazolása, Gundel-Takács Bence hétfőn már edzésbe is áll.
A mindössze 19 éves hálóőr eddig a Puskás Akadémia csapatát erősítette, de a székhelyét mostantól a Megyeri útra tette át.
– Kevés lehetőséget kaptam Felcsúton, így úgy döntöttem, váltani szeretnék. Az Újpest ajánlata után Nebojsa Vignjevic vezetőedzővel, Rabóczki Balázs kapusedzővel és Víg Péter edzővel ültünk le egyeztetni a lehetőségekről. Hála Istennek találkoztak az elképzeléseink, így örömmel igazoltam a Megyeri útra. Természetesen a célom, hogy minél több lehetőséget kapjak, persze tudom, hogy ez nem lesz egyszerű. Egy igen patinás klubhoz érkeztem, így a saját elvárásaim is igen nagyra nőttek magammal szemben, de minden erőmmel azon leszek, hogy megfeleljek ezeknek – nyilatkozta a kötelező papírok aláírását követően az újdonsült hálóőr a klubhonlapon.