NB I

Tovább erősödik a Ferencváros: szlovén játékos érkezik – hivatalos

Volt klubja bejelentette, Blazic a zöld-fehérekhez igazol.

Miha Blazic távozott a szlovén NK Domzalétól és pályafutását az NB I-ben vitézkedő Ferencvárosnál folytatja – számolt be róla a játékos korábbi klubja.

Ezt olvastad már?
Távozik a Puskás Akadémia játékosa – hivatalos

– Nagyon várom már az új kihívásokat, hiszem, hogy a Ferencvárosnál tovább fejlődhetek – nyilatkozta a hivatalos honlapon Blazic.

Előzmények:

A Nemzeti Sport Online és Üllői út 129. információi szerint hamarosan újabb igazolást jelenthet be a Ferencváros. Sajtóhírek szerint a 24 éves Miha Blazic érkezik a zöld-fehérekhez, akit jelenleg szerződése az NK Domzaléhoz köti.

A 185 cm magas volt szlovén utánpótlás-válogatott játékos csapatával többek között a Freiburgot kiverve az EL selejtező negyedik köréig jutott. A tehetségesnek mondott középpályás mindegyik meccset végigjátszotta. Tavaly 28 meccsen lépett pályára a szlovén bajnokságban, érdekesség, hogy középhátvédként csak két sárgát szedett össze ezeken a meccseken.

Olvasói sztorik