NB I

Térdszalagsérüléssel bajlódik a Mezőkövesd gólszerzője

Ketten kiesnek a felkészülésből a válogatott meghívó miatt.

A Mezőkövesd Zsóry FC középpályása, Cseri Tamás a Honvéd elleni meccsen gólpasszal (1-2), míg hétvégén, a DVTK elleni vereség (1-2) során góllal vétette észre magát.

Ezt láttad már?
Hatalmasat bakizott Király, összehozott egy büntetőt a Puskásnak – VIDEÓ

– Örülök, hogy jól megy a játék az utóbbi meccseken, de sajnos a csapat nem tudott pontot szerezni az elmúlt két mérkőzésen – nyilatkozta a klubhonlapnakCseri Tamás. – A Diósgyőr ellen is úgy éreztem, hogy meglehet a három pont, de sajnos a vezető gólunk után benyomott minket a DVTK. Nem tudom mi lehetett ennek az oka, de sajnos nem tudtuk megtartani a labdát, hagytuk, hogy ők domináljanak. A gólom előtt Koszta Márktól kaptam egy átadást, majd megpróbálkoztam egy átlövéssel, megpattant a lövésem, és végül gól lett. Nem tudom megmondani, hogy ha nem pattan meg, akkor mi lett volna a vége, de szerencsére így sikerült. Ez volt az első gólom az élvonalban, különös élmény volt ez nekem. A vereségen kívül az is bánt, hogy a hajrában nem tudtam a csapatnak segíteni, ugyanis nagyon fájt a térdemben a külső oldalszalag, így a nagyobb bajt elkerülve én kértem a cserét, éreztem egy egészséges játékos többet segíthet mint én. Egyelőre szedem a gyulladáscsökkentő gyógyszert, és remélem mihamarabb edzésbe állhatok.

Fotó: mezokovesdzsory.hu

Bár a válogatott világbajnoki selejtezői miatt ezen a hétvégén nem lesz bajnoki forduló, a Mezőkövesd ma újra edzésbe áll, megkezdi a felkészülést a következő bajnoki meccsre. A tervek szerint a bajnoki szünetben egy edzőmérkőzés is vár majd a játékosokra.

Szeptember hatodikáig hiányzik majd a napi munkából az U21-es válogatottba meghívót kapó Koszta Márk és Szalai Attila, akikre két mérkőzés is vár. Szeptember elsején Paderbornban Németország, ötödikén pedig Gyirmóton Málta ellen léphetnek pályára.

Olvasói sztorik