NB I

Lejtőn a Balmaz: zsinórban harmadjára kaptak ki

Ezúttal az Újpest verte meg Horváth Ferenc csapatát.

OTP Bank Liga, 7. forduló

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Újpest FC 0-1 (0-0)
Balmazújváros, Városi Stadion, 2062 néző. Játékvezető: Kassai
Balmaz: Horváth L. – Habovda,
Tamás, Rus, Uzoma – Vajda (Kovács Á., 74.), Sigér,
Maiszuradze (Rácz, 74.) – Zsiga, Arabuli (Vólent, 83.), Andrics. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Újpest: Pajovics – Pávkovics, Litauszki, Bojovics (Mohl, a szünetben) – Pauljevics, Nagy D. (Angelov, 74.), Szankovics, Salétros – Nwobodo, Tischler, Zsótér (Simon K., 61.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Simon K. (65.)

Két vereség után fogadta a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő az Újpestet, amely a most futó bajnokságban méltán viseli a „döntetlenkirály” címet, hiszen hét fordulóból ötször ikszelt.

Bravúr lenne hosszú bekezdéseket írni az első félidő történéseiről, ziccer és izgalmas jelenet nélkül hozták le a felek ezt az időszakot. A lagymatag találkozó elején Tischler igyekezett veszélyt kialakítani, de két alkalommal sem célzott elég pontosan fejjel.

De így voltak ezzel a hazai támadók is, nem izzasztották meg Pajovicsot. Az újvárosiak kétszer, míg a vendégek egyszer találták el a kaput az első negyvenöt percben. „Ennél csak jobb jöhet” – gondolhattuk a szünetben.

És jobb is jött. Öt perc alatt két hazai helyzetet is láthattunk fordulás után, előbb Arabuli, majd Zsiga lövését védte Pajovics. A másik oldalon sem lustálkodtak a játékosok, Pauljevics beadását Tischler vágta kicsivel fölé. A 65. percben végre gólt is láthattunk, Sigér röviden adott haza, Simon így elcsípte a labdát, első lövését még védte Horváth, de a második már a hálóban kötött ki, 0-1.

Többnyire Arabuli révén igyekezett egyenlíteni a Balmaz, ám nagy ziccerig nem jutott Horváth Ferenc csapata. A 88. percben Nwobodo még majdnem betalált, ám végül Simon gólja is elég volt a győzelemhez. A Balmaz így zsinórban harmadjára kapott ki, és jelen pillanatban sereghajtó.

Gyenge meccsen nyert az Újpest Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Olvasói sztorik