NB I

Botrány! Rendőri beavatkozás kellett a Pancho Arénában

Lehet, hogy nem ez volt az utolsó alkalom.

Illetéktelen behatolók jártak a Puskás Akadémián, csak rendőrségi intézkedést követően távozott a tízfős, jól ismert, botrányt kedvelő társaság – olvasható a felcsúti klub hivatalos oldalán.

Erőszakkal hatoltak be akadémiánk területére a sárga egyenpólót viselő, Ne fizess! Pörölj! Tiltakozz! facebook-csoport tagjai, akik a biztonsági őr felszólítása ellenére, a sorompó melletti résen átbújva, a biztonsági őrt kikerülve, előre megrendezett koreográfia szerint haladtak a kollégium felé. Nagy hangon pályát követeltek maguknak, hogy tudjanak focizni – folytatja beszámolóját a a PFLA honlapja, majd megjegyzi, az ott tartózkodó kolléga rendőrségi intézkedést kért.

Ezt olvastad már?
Erre vártak a Barca-fanok: bejelentették a sztárigazolást

A biztonságiak végül kiterelték a hangoskodókat. Miután a főbejáraton keresztül elhagyták az akadémiát, egy másik bejáraton behatolva zavarták a fiatalok edzését a műfüves pályán. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a társaságot, akik már nem először járnak a Pancho Aréna közelében, a múlt héten a miniszterelnök házánál tűntek fel. Elmondásuk szerint minden héten megismétlik akciójukat.

Rendőrt hívtak a sárgapólosokra Fotó: pfla.hu
Olvasói sztorik